Óriások keresték fel Mátyás királyt Kolozsvár főterén

Két méternél is magasabb emberekkel találkozhattak péntek délelőtt Kolozsvár belvárosában, pontosabban a Főtéren és a Farkas utcában a járókelők. A Babes-Bolyai Tudományegyetem másodéves színművészetis hallgatóiról van szó, akik Köllő Csongor tanár irányításával az utcaszínház óra keretében éppen a gólyalábon járás csínyját-bínját próbálták elsajátítani – a képek alapján megítélve, úgy tűnik, hogy sikeresen. A gólyaláb használatának régóta hagyománya van az emberiség történetében, hiszen mindamellett, hogy a párosával használatos rúdon való járást sok helyen a sáros, vizenyős terepen alkalmazták, némely népek kultikus táncainak, szertartásainak fontos kelléke. Ugyanakkor a cirkuszi és a színészi produkciók szerves része is, s manapság is nagy népszerűségnek örvend. A belvárosban lézengők hol értetlenkedve, hol nevetve figyelték a nem mindennapi látványt. Sokan telefont ragadtak, hogy rögzítsék a színisek gyakorlatát, a kicsik pedig kapva kaptak az alkalmon, hogy a fiatalok segítségével a magasba emelkedjenek.