![Önálló társulattá vált az István, a király – Székelyföldi Nagyprodukció alkotócsapata](/sites/default/files/styles/wide/public/2023-11/image-journal-article-img_id.5071541%2Bt.1677163455621_2.jpeg?itok=oQPb9HDU)
A sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában tavaly több teltházas előadást is megélt produkció készítői az MTI-nek küldött közleményükben azt írják, hogy a döntés mögött a társulat összetartása áll, valamint az, hogy új élményeket adjanak a közönségnek.
A Székelyföldi Nagyprodukció Társulatot az első székelyföldi István, a király előadás szólistái, rockzenekara, szimfonikusai, kórustagjai, táncosai, valamint alkotói és szervezőcsapata alkotja. Tagjai kisebb-nagyobb zenés, színházi előadásokkal készülnek, és az István, a király – Székelyföldi Nagyprodukció is része marad repertoárjuknak.
Első előadásuk március 15. szellemében készül Rabok legyünk vagy szabadok? címmel: a zenés, verses összeállítás a magyar hősök előtt tiszteleg, és a sepsiszentgyörgyi március 15-i rendezvénysorozat záróeseményének szánják, továbbá március 16-án két időpontban is láthatja a közönség a Tamási Áron Színház nagytermében.
A közlemény szerint az előadás illeszkedik a Petőfi 200 emlékévhez, a repertoárban Petőfi-versek hangzanak el szavalatként és megzenésítve egyaránt, de néhány Kormorán-szerzemény, valamint az István, a király rockopera kiemelkedő dalai is hallhatók lesznek. Az ünnepi koncerten közreműködik a Sepsi Kamarazenekar, a Kincskeresők Néptáncegyüttes és a VOCES Kórus.
Borítókép: Jelenet az István, a király – Székelyföldi Nagyprodukció című előadásból. Fotó: Bereczky Sándor