Nőtt az ételmérgezés tüneteivel kórházba került Mehedinţi megyei gyermekek száma

Hetvenkettőre emelkedett azon Mehedinţi megyei gyermekek száma, akik csütörtökön ételmérgezés tüneteivel kórházba kerültek, és számuk még emelkedőben van.

Zenaida Jugravu, a Mehedinţi megyei mentőállomás szóvivője az Agerpres hírügynökségnek elmondta, a diákok mind egyféle laskás ételt fogyasztottak az iskolában, és hasfájásra, hányingerre és hányásra, hasmenésre panaszkodtak. A szörényvári (Drobeta-Turnu Severin) kórházba eddig 72 gyermeket vittek be, de néhány felnőtt is bekerült hasonló tünetekkel, az utóbbiak szintén fogyasztottak a iskolából hazavitt ételből. 

A szóvivő szerint Almăjel, Oprişor, Salcia és Ştircoviţa településekről kerültek a legtöbben kórházba, de Schela településről is hívták a mentőket. A felsorolt tünetek ellenére minden gyermek állapota stabil – tette hozzá. 

A Mehedinţi megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) képviselői előzetes járványügyi vizsgálatot indított az ügyben. Folyamatban van az előzetes járványügyi vizsgálat, amely során mintákat vettek az ételből.
 

(A borítókép illusztráció)