Úri nők, professzorok, ügyvédek báloztak népviseletben egykor
Igéző szép angyalarczok... gyöngyös párták...„A február 12—13 án virradóra a nemzeti színház összes helyiségeiben lezajlott fényes bál a millenáris esztendő egyik legszebb és legjellemzőbb bevezetéseként a népet úgyszólván jelmezében emelte magához; a hegyek és völgyek falusi lakói, az erdélyi Kárpátok bérczei közt élő nemzetiségek színgazdag és káprázatosan szép csoportozataiból alakított élőképek, majd a lakodalmi menetben felvonuló párok egy egész uj világot tártak a páholysorok báli díszben ragyogó hölgyközönsége és a bálteremmé varázsolt nézőtéren hullámzó embertömeg gyönyörben uszó szemei elé. Egy meseszerű tündérvilág, a szalonképessé vált népiesség valósággal diadalt ült. Az elragadó, igéző szép angyalarczok kipirulva a gyöngyös párták terhe alatt, a testhez álló pruszlikok és a hullámos rövid viganók, a piros csizmába bujtatott piczi női lábak, a lobogó pántlikákkal díszített hajfonadékok s a női termetet a maga természetes bájaival kiemelő hímzett ingváll csak arról győzött meg, hogy női szépség közvetlenebbül, megragadóbban még nem nyilatkozott meg, mint a népviseletek festői egyszerűségében.” (1896) (A cikkben közölt idézetek az Erdély nevű folyóiratból származnak – szerk. megj.)
Az EKE évi gyakorisággal számtalan turista bált szervezett egykor, néprajzi bált viszont egyelőre csak hármat. A bálok többsége valamilyen jótékonysági jelleggel bírt. A legelső néprajzi bálon, 1896-ban például arra gyűjtöttek, hogy létrehozhassák a Mátyás szülőházában a néprajzi múzeumot, ami a Mátyás-szobor leleplezésével egyidőben fényes ünnepségek keretében meg is történt. A sok száz lelkes tudós, gyűjtő, adakozó segítségével létrehozott múzeumot, „hol egy rövid óra alatt országrészünk nép- és tájrajzi nevezetességeiről minden látogató szemlélet útján meggyőződhetik” később a történelem viharai felszámolták.
A kis magyar világban, 1941-ben az új iparkamara termeiben zajlott a mulatság reggelig: „Amint a bálterembe léptünk, pillantásunk egyszerre az oszlopokat, a karzatot és az asztalokat díszítő értékes, régi magyar kézimunkákra esett. Ott láttuk egész Erdély színes varrottasait, hímzéseit, szőtteseit. Az általános tetszést aratolt alkalmi kiállításnak is beillő díszítés tárgyait az EKE Múzeum darabjai alkották. Most, egy éjszakára előjöttek poros ládáikból a gyönyörű írásos, keresztszemes hímzések, négynyüstös abroszok, vagdalásos terítők és ragyogó keretet adtak az egyébként is színes közönségnek.”
A harmadik néprajzi bál hámos rokolyával
Az egykori gazdag bálok szerényebb kivitelezésű, de legalább ugyanolyan jókedvű és hangulatos utódaként nyitotta meg szombaton az EKE néprajzi bálját Kovács Lehel elnök és Veres Ágnes titkár a sétatéri kaszinóban. A mosolygós hangulatot a János Zsigmond Unitárius Kollégium I.B osztályosai alapozták meg, akik ekkora gyerekektől szokatlan bátorsággal, hangosan, érthetően énekeltek, és olyan fesztelenséggel – ugyanakkor szép összhangban – mozogtak, mintha csak tényleg a kiskertben játszanák a népi játékokat.
A vendégek mintegy fele népviseletben érkezett, láttunk kalotaszegi, székely, hétfalusi csángó és hóstáti viseletet. A türei bujkakészítő Bálint Tibor feleségével és fiával, lányával érkezett, a cifra Kalotaszeg népviseletének kivételesen gazdag rendjét mutatta be, a fiatalok táncoltak is. Kovács Lehel a honfoglaláskori, szász, reneszánsz magyar és román elemeket is ötvöző hétfalusi csángó viseletet ismertette alapos részletességgel, melynek rendkívüliségét honfoglaláskori elemei adják, a hámos rokolya (ráncolt mellrészes szoknya, azaz ruha) és a csepesz (a fejtetőt borító színes fejfedő). A székely népviseletet a csíkszékiek tánccsoportja mutatta be, ők táncoltak is.
Orosz Endre egykori apahidai néptanító, antropológus, régész, az EKE egykori főtitkárának (1895–1920) emlékét méltatta egyik unokája. Orosz Judit és Katalin kiállítást is rögtönöztek erre az alkalomra, és örömhírt is közöltek: jövőre a vásárhelyi múzeumban kiállítás nyílik nagyapjuk gazdag gyűjteményének megmaradt darabjaiból, amelyeket ők mentettek meg és adományoztak Marosvásárhelynek. Reményeink szerint a vándorkiállítást Kolozsvárra is elhozzák majd, így megismerhetjük például az Orosz Endre egyik rendkívüli leletét, a 120 éve kiásott apahidai kelta temető néhány tárgyi emlékét is.
A táncos mulatságnak bemelegítettek a Kolozsvári Magyar Opera énekesei, a finom kelementelki bor kortyaitól feltüzelt, vegyes korosztályú közönség felszabadultan énekelte velük együtt: „Jajj, cica, eszem azt a csöpp kis szád”, „Hajmássy Péééééter, Hajmássy Pál”, majd mulatoztak késő éjszakába nyúlóan.
Az erdélyi úri nők bálképessé tették a népet
Ennek a harmadik néprajzi bálnak nem volt jótékonysági vetülete. Létrehozása egyelőre úgy vált lehetővé, hogy a mintegy hetven részvevő – többségük EKE-tag – anyagilag hozzájárult a rendezvény költségeinek valamelyes fedezéséhez. Pedig a százéves elv most is érvényes: „Ha a nép közvetlenül meggyőződik arról, hogy megbecsülik az ő viseletét, bizonyára több gondot fordít ezentúl ruházkodásában is az eredetiségre.” Ahogyan az 1896-os bálban: „Az erdélyi úri nők hazafiasan dobogó szíve befogadta, bálképessé tette a Millenium örömévében a népet, fölvette a természet gyermekeinek hamisítatlanul őseredeti jelmezét.”, úgy ez talán ma sem lehetetlen: bevonzani a magyar üzletembereket, a társadalom előkelőségeit, az értelmiséget. Hiszen az 1941-es bálban: „Az előkelő közönség sorai között ott láttuk a kolozsvári egyetem rektorának, Dr. Bartók Györgynek családját, vitéz Berde Károly dr. Balogh Ernő és több más egyetemi tanárnak és családjának kíséretében. Eljött Gaál Elemér alispán, vitéz nemes szentgyörgyvári Stirling László altábornagy és felesége, vitéz -Horváth Ferenc vk. ezredes. Kelemen Béla rendőrfőkapitány, Tóth Tibor gazdasági akadémiai tanár és felesége, von Damerau német konzul, valamint a francia és az angol konzul. A rendező hölgyek koszorújában megjelent és kitűnően mulatott Keledy Tibor dr., Kolozsvár polgármestere.” Sőt a szerepvállalás még ennél is tovább ment: „Kedves mozzanat volt a bálon, hogy éjfél után egy talpig székely legény tüzes csürdöngölőt járt a terem közepén. A hatalmas sikert aratott magántáncot a megjelent előkelőség szűnni nem takaró tapssal jutalmazta. A tánc megismétlése után az EKE elnöke a táncos legényt Keledy polgármesternek bemutatta. Ekkor derült ki, hogy a székely harisnyában egy közismert kolozsvári székely ügyvéd ropta a csürdöngölőt.” Az bizonyos, hogy bár napjainkban viszonylag sokan felismerték a néphagyományok ápolásának jelentőségét, köztiszteletnek örvendő, követendő patrónusokra szükség lehet, ahogyan akár egy néprajzi múzeumra is, az egykori Mátyás-házbeli mintájára.
