A legkisebbek pénteki Prücskök játszóházával indult a program, ahova közel száz apró gyerek érkezett szüleivel a Téka Alapítvány székhelyére. A foglalkozást Katona Annamária óvónő irányította, és a Bagó Banda muzsikált. A legkisebb tipegőktől a legnagyobb elemisekig mindenki élvezte a közös táncot, játékot.
Az örmény templom előtti szabadtéri színpadon 18 órától kezdődtek a néptáncbemutatók. Tizenöt csoport lépett fel, akik több erdélyi településről és Magyarországról érkeztek. Az előadást a helyi középiskolásokból álló Nádas zenekar nyitotta meg. Aba, magyarországi testvérvárosunk Kis-Sárvíz csoportja felcsíki táncokat mutatott be, a Sárvíz pedig szilágysági táncokat. A sárospataki Pacurka Ifjúsági Tánccsoport jobbágytelkit táncolt. Régi barátokként a szentgáli Szűrös néptáncegyüttes is fellépett, akik ugyancsak felcsíkit táncoltak idén. A helyi román néptáncegyüttes, a Dansatorii de pe Somes környékbeli román táncokat mutatott be, míg a csíkszentdomokosi Záporozók nyárádmagyarosit. A Téka Alapítvány Kaláka néptáncegyüttese bonchidai, a Kiskaláka magyarszováti táncokat adott elő.
A Kemény Zsigmond Elméleti Líceum tornatermében hajnalig tartó táncházban mulathattak a táncos lábúak, akiknek a Nádas zenekar, a Bagó banda, és az Ördöngös zenekar húzta a talpalávalót, de a Rezeda és a Harmadik Zenekar egy része is velük mulatott.
Szombaton a legkisebbeket köszöntötték a 10. Népi gyermekjáték találkozón. A szervezők büszkék arra, hogy Temesvár, Újszentes és Kolozsvár mellett Szamosújvár mind a négy óvodai csoportja, valamint mind az öt elemi osztálya képviseltette magát. Igazi ünnep volt látni a 250 helyi gyereket –szülők, nagyszülők kíséretében – ahogyan megteszik az első tánclépéseiket. Megtelt a főtér az izguló gyereksereggel és hozzátartozóikkal. Színes és változatos játékfűzéreket állítottak össze a pedagógusok, akiket köszönet illet. A kolozsvári Méhecske óvodából Kilin Tünde óvónő csoportja nyolcadik alkalommal vett részt a találkozón. A temesvári Bartókosok és az újszentesi elemisek idén először jöttek el, remélhetőleg máskor is bemutatják Így tedd rá-s játékfűzéreiket. Székely Melinda értékelte a produkciókat, aki kiemelte, hogy nagyon fontos, hogy a gyerekek már kicsi kortól merjenek kiállni a színpadra, hogy a játékok által fejlődjön mozgásuk, ritmusérzékük, illetve kapcsolataik. Merjék megfogni egymás kezét, éljék át a játék örömét. Közben persze folklórkincsüket is megismerik, és számos kompetenciájuk fejlődik. A szakmai értékelés alatt Tóth Norbert bűvész szórakoztatta a gyerekeket.
A szombat délután egyik várt programpontja a résztvevő együttesek felvonulása, a magyar iskolától a főtéri színpadig. Második éve Bíró Jocó lovagol a menet elején, aki a Tékarám lovasudvar vezetője. Idén négy lovasban lehetett gyönyörködni, köztük Debreczeni Hanna hatodikos diáklányban is, aki egyik tehetséges tanítványa Jocónak. A lovasokat a muzsikaszóval, énekkel és csujogatással felvonuló táncegyüttesek követték. A fellépések ideje alatt a legkisebbek kézműves műhelyekben alkothattak: agyagoztak, festettek, játékot barkácsoltak. Mások a kézművesek sátraiból választottak vásárfiát: mézeskalácsot, ékszereket, kerámiát. Aki megéhezett a kispark környéki standoknál ehetett-ihatott.
A délutáni gálaműsort regionális változatosság jellemezte, és a néptáncstílusok tekintetében is sokszínű program állt össze. A gyönyörű viseletek, a koreográfiák újdonsága és a táncosok lelkesedése egyaránt lenyűgöző élményt nyújtott mindenkinek. A pénteki fellépőkön kívül fellépett a kolozsi Kaláris néptáncegyüttes, amely Kolozs környéki táncokat adott elő, a kolozsvári Bogáncs néptánegyüttes, akik magyarpalatkai táncokat mutattak be. A Kisbogáncs küküllőmentit, a Zurboló kideit táncolt. A Dansatorii de pe Somes Néptáncegyüttes iklódi csoportja pedig helyi táncokat adott elő.
A Strapa koncert zárta a rendezvényt. Az Ördöngös zenekar tagjainak projektje a cigányzenészekről szólt, életútjukat fotókkal, irodalmi szövegekkel, gyűjtésből származó anyagokkal színesítették. Természetesen a főszerep e népzenéé volt, ezért is lett a műsor alcíme a kalotaszegi hangulatok a hegedű-brácsa-cselló bandák nyomán. Természetesen a koncert csak bemelegítő volt a fergeteges táncház előtt.
A fesztivál lehetőség hagyományok ünneplésére, találkozásra, értékbemutatásra és -megismerésre. A néptánc összeköti az embereket, áthidalja a kulturális határokat, identitáserősítő. A Kolozs megyei tanács, a Communitas Alapítvány és az Erdélyi és Magyarországi Hagyományok Háza, Csoóri Sándor Alap által támogatott 28. szamosújvári néptáncfesztivál arra szolgál, hogy bemutassák a sokszínűséget és gazdagságot, amelyet a néptánc világa kínál.