Nem befolyásolja a vonatok menetrendjét a nyári időszámításra való átállás

Nem befolyásolja a vonatok menetrendjét a nyári időszámításra való átállás
Nem fogja befolyásolni a vonatok menetrendjét a nyári időszámításra való áttérés – közölte csütörtökön a Román Vasúttársaság (CFR). Vasárnapra virradóra hajnali 3 órakor 4 órára kell átállítani az óramutatókat.

A CFR közleménye szerint hajnali 3 óráig – amely 4 óra lesz – a téli időszámítás szerint indulnak el a vonatok, 4 óra után pedig a nyári időszámításnak megfelelően.  Azok a szerelvények, amelyek a nyílt pályán haladnak az óraátállításkor, folytatják útjukat a célállomásig, ha pedig indulási időpontjuk egybeesik az addig 4 és 5 óra között induló járatok indulási idejével, a vonatok besorolásuknak megfelelő sorrendben hagyják el az állomást – magyarázza a közlemény. Tekintettel arra, hogy a szomszédos országok is március 31-én térnek át a nyári időszámításra, a Moldovai Köztársasággal, Magyarországgal, Szerbiával, Bulgáriával és Ukrajnával közös határon át is az érvényben levő menetrend szerint közlekednek a vonatok.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Kisiklott Erdélyben a Bécs-Budapest-Bukarest útvonalon közlekedő Dacia nemzetközi gyorsvonat a Brassótól 50 km-re fekvő Kőhalom (Rupea) térségében. Személyi sérülés nem történt – közölte szombaton a román állami vasúttársaság (CFR).
Közhír