Sokan semmi pénzért nem mennének külföldre dolgozni
Megszokhattuk az évtizedek óta hangoztatott szólamot, hogy elmennek a fiataljaink: a legjobban képzett szakmunkások más országokban keresik a boldogulást, nem lehet jó autó-, gáz-, és vízszerelőt találni, hosszú heteket kell várni, amíg a szaki megjavítja a meghibásodott berendezést. Igen ám, de vannak olyan emberek, akik a jobb megélhetés reménye ellenére sem hagyják itt az országot. Miért?
Előbb azonban nem erről, hanem arról faggattuk Pálfi Szilárd pszichológust, a kolozsvári székhelyű Hummark HR-cég vezetőjét, hogy milyen szakmákban van a hazai munkaerőpiacon többletkínálat, s milyen szakemberekre van szükségük a cégeknek.
– A szó szoros értelmében vett többletkínálatról nemigen tudunk beszélni, ugyanis jelenleg a romániai munkaerőpiacon magas a szakmai rekonverzió lehetősége. Az utóbbi években szakmai szempontból a cégek nagy nyitottságot mutatnak azzal kapcsolatosan, hogy az alapképzéssel rendelkező potenciális humán erőforrást a munkahelyen, azaz helyben betanítják, megfelelő szakképesítésben részesítik, és megtartják. Ebben a vállalatoknak nagy segítségére vannak a részekre bontott, egyszerű munkafolyamatok, ilyen formában pedig a potenciális munkatársnak sokkal könnyebb betanulnia egy kis munkaszakaszt. Valamelyik szakágban csupán akkor jelentkezik többletkínálat, amikor valamelyik cég úgy dönt, átköltözteti egy-egy részlegét, vagy teljesen bezárja a kolozsvári telephelyét. De az emberi/szakmai többletkínálat gyorsan felszívódik a munkapiacon – vélekedik a humán erőforrások menedzsmentjére szakosodott cég vezetője.
Pálfi Szilárd úgy véli, külföldön minden szakma keresett, ilyen vonatkozásban egy érdekes helyzet állt elő: nem feltétlenül bizonyos szakmák hiányáról, hanem inkább emberhiányról van szó. Tehát nem az a helyzet, magyarázta, hogy van egy szakmai réteg, ám erre a szakmára nincs gazdasági kereslet, hanem inkább az, hogy nincs megfelelő készségekkel, személyiséggel és értékrenddel rendelkező személy, akit alkalmazni lehetne, betanítható lenne, és munkájára belátható ideig számítani lehetne.
Igen eltérő statisztikai adatok
A HR-szakember nem tudott pontos adatokkal szolgálni azzal kapcsolatban, hogy a külföldön keresett szakmákban dolgozó személyek közül hányan távoznak az országból a jobb megélhetés érdekében.
– Ezeket az adatokat valamilyen oknál fogva nem hozzák nyilvánosságra, vagy ha mégis, akkor két különböző forrásból származó információk ellentmondanak egymásnak. Az egyik minisztérium szerint 9,7 millió szavazati joggal rendelkező román állampolgár él Románia határain kívül, míg az Eurostat arról számolt be, hogy a romániai munkaerő egyötöde külföldön dolgozik. Ha ebből kivonjuk az állami szektorba dolgozók és az állami segélyből élők számát, akkor gyakorlatilag látjuk, hogy a romániai magánszektorban maradtak száma kevesebb mint fele a romániai munkaerőnek. Nagyon nagy a különbség – szögezte le a szakember, aki tényként kezeli, hogy a fiatal és a középkorosztály számára továbbra is nagyon vonzó a külföldi munkavállalás, és köreikből kerülnek ki azok, akik kimennek külföldre. Többen csupán szezonális munkát vállalnak, mások 2 hónaptól 3-4 évig terjedő intervallumot, s a megkeresett pénzzel itthon próbál boldogulni. Bizonyos itthon töltött idő után sokan ellenállhatatlan késztetést éreznek arra, hogy ismét visszamenjenek dolgozni, lehetőleg ugyanoda, ahol korábban voltak.
Kik nem mennek el az országból, és miért?
Pálfi Szilárd szerint a külföldön nehezen vagy egyáltalán nem boldoguló szakmabeliek közé tartoznak a jogászok, a könyvelők, a tanárok, azaz azok, akik rendszerfüggő szakmában dolgoznak.
– Nagyon sokan tartoznak ahhoz a réteghez, amelynek tagjai családi meggondolásból maradnak itthon, például valaki beteg a hozzátartozóik közül és gondját kell viselni. Egy másik réteg azokból tevődik össze, akik gyermeket vagy gyermekeket nevelnek, sokan, egyre többen vannak viszont olyanok is, akik úgy gondolják: itthon is meg lehet élni, meg lehet keresni a betevő falatot, fenn lehet tartani a családot. Ezek a személyek a posztmateriális értékeket részesítik előnyben, számukra nem cél a több pénz, nagyobb autó, lakás, nagy folyószámla. Ők inkább beosztják a pénzt, s csupán a szükséges dolgokat vásárolják meg – vélekedett a szakember.
Tudomása szerint mások pedig azért nem dolgoznak külföldön, mert az ottani megrendelőknek itthonról is tudnak dolgozni, s az itthoni kereset és költség aránya közti különbség nem olyan nagy, hogy számára érdemes legyen megválnia szülőföldjétől, családjától, barátaitól, itteni életétől. Külföldön valóban magasabbak a fizetések, ám mindenre többet is kell költeni.
Érdemes külön említeni – állítja a szakember – a műegyetemet frissen elvégzett fiatalok helyzetét. Ismeretei szerint ők azért nem mennek el külföldre, mert előbb idehaza szakmai tapasztalatot kívánnak szerezni, és arra számítanak, hogy ezt követően nagyobb eséllyel találnak majd külföldön munkát.
Szerinte igen összetett azoknak a szempontoknak a csoportja, amelyek alapján valaki úgy dönt, itthon próbál boldogulni. Sok függ az egyén értékrendjétől, felfogásától, életvitelétől, életstílusától, életfelfogásától, családi helyzetétől és nem utolsósorban személyiségétől.
A külföldön dolgozással kapcsolatban még megjegyezte: aligha van olyan család Kolozsváron, Erdélyben vagy akár Romániában, akinek közeli hozzátartozója ne dolgozna külföldön.
A téma kapcsán egy olyan munkavállalót is megkérdeztünk, aki az itthonmaradást választotta. Lakonikus megjegyzése szerint igényes ugyan, de megelégszik azzal, amivel itthon rendelkezik: nem kíván külföldre menni, ahol idegenek parancsolnak neki, sok esetben kizsákmányolják a munkásokat, meg kell tanulnia a nyelvet, lakhatási lehetőséget kell keresnie, s élete végéig bevándorlóként fognak tekinteni rá.
