A magyarlapádi kollégium ellen uszított a liberális képviselő a parlamentben
Szemet szúró kétnyelvű tábla
Február első napjaiban a Fehér megye kezdetét jelölő, román és magyar nyelvű tábla körül kavarta a port a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti képviselője. Florin Roman akkor azt állította, hogy a tábla kihelyezése törvényellenes, hiszen a törvény csak ott írja elő a többnyelvű feliratozást, ahol a nemzeti kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot, holott Fehér megyében ez 5 százalék alatt van. A politikus akkor azzal fenyegetőzött, hogy ha a táblát nem távolítják el, saját kezével teszi azt meg.
Pár napig le is került helyéről a Maros és Fehér megye határát Ádámos és Küküllővár között átszelő megyei út mellett felállított tábla: a Maros Megyei Tanács útkezelő igazgatóságának alkalmazottai vették le azt, a Fehér Megyei Tanács felszólítására. Kiderült ugyanis, hogy tévedésből ezt a táblát nem Maros megye területére helyezték el korábban.
Azonban a Maros megyei önkormányzat rövid időn belül visszaállította a megye határát jelző kétnyelvű táblát, amelyet ezúttal a saját területén helyezte el. Maros megyében a magyarság aránya meghaladja a törvényben előírt küszöbértéket, így remélhetőleg sokáig ott maradhat ezentúl is, legálisan.
Politikai tőke magyarságellenes üzenetekből
Florin Roman az a tipikus politikus, aki magyarellenes üzenetekkel próbál magának politikai tőkét kovácsolni. Facebook oldalán bővelkednek a magyar oktatási intézmények elleni bejegyzések. Akadnak ugyan román iskolák elleni hozzászólások is, de olyan esetekre vonatkozóan, ahol a politikai ellenfelei érintettek, s mondatfűzéseivel általában két legyet egy csapásra akar leütni.
S nem csupán a közösségi oldalakon, hanem a Román Parlamentben is szeret hangot adni véleményének. A Marosvásárhelyi Katolikus Líceum után most a Magyarlapádi Szórványkollégium ellen intézte szónoki fegyverkészletét, igaz, a várt hatás elmaradt.
„Johannis pártjának Fehér megyei képviselője, Florin Roman a parlament mai ülésén a Magyarlapádi Szórványkollégiumról értekezett. Tette ezt egy olyan kontextusban, amelyben aggodalmát fejezte ki afelől, hogy a román anyanyelvű gyerekek magyar iskolába járnak hozzánk csak azért, hogy enni kapjanak.
Ezúton is megnyugtatjuk a képviselő urat, hogy bár a Magyar Kormány támogatásából működik kollégiumunk, nálunk minden gyerek egyforma bánásmódban és étkeztetésben részesül.
Mi nem tagadjuk meg az ételt egyetlen rászoruló gyerektől sem.
Ma, az anyanyelv hivatalos napján csak annyit tudunk üzenni, hogy azáltal, hogy használjuk és tanítjuk a magyar nyelvet, egyik gyermek sem lesz kevesebb, hanem nyelvtudása által a jövőben könnyebben tud majd boldogulni” – áll a szórványkollégium diplomatikus közleményében.
Sipos Ferenc: minden szülő kiválaszthatja, hol taníttatja gyerekét
Sipos Ferenc, a szórványkollégiumot működtető Ethnika Kulturális Alapítvány elnöke lapunknak elmondta: két román anyanyelvű kislány került nemrég a bentlakásba, mert az édesanya elhagyta a családot. A szentbenedeki származású édesapa ismert más, vegyes házasságból illetve magyar családból származó falubeli gyerekeket, akik Lapádon tanulnak, és nagyon meg volt elégedve fejlődésükkel, ezért íratta ide a gyerekeket. A környéken létezik más román nyelvű hasonló szociális-oktatási létesítmény, ő azonban egy percig sem habozott és az sem ingatta meg elhatározásában, hogy Lapádon magyar nyelven folyik az oktatás. Elvégre minden szülőnek jogában áll kiválasztani, melyik iskolába íratja a gyerekét, a Lapádon folyó nevelés jó híre pedig már körbejárta a vidéket.
Mindeddig úgy tűnik, a képviselő által gerjeszteni szándékozott szélvihar elmarad, csodamód a megyei román sajtóban sem talált visszhangra. Florin Roman úr parlamenti felszólalása inkább reklámozta, mint befeketítette az intézményt.
Az ilyen és hasonló esetek világossá teszik, milyen nehéz helyzetben sikerül helytállni a szórványvidéken. Hiszen, ha nem fogadják be a kicsiket, azzal lehet vádaskodni, hogy a Magyar Kormány kenyerét nem akarják keresztény módon megfelezni a román gyerekekkel, ha pedig megteszik, akkor lám, attól tartanak, hogy tűzzel-vassal elmagyarosítják őket. Az ostor így is, úgy is, elcsattan...
(A borítókép a magyarlapádi kollégium ünnepélyes átadásán készült, 2016-ban.)