Négy éve nyújt otthont lelkes kolozsvári fiataloknak a Közösségi Kollégium

Negyedik tanévét zárta az aktív kolozsvári fiatalokat összefogó Közösségi Kollégium. A Magyar Ifjúsági Központ által a Mócok útja 75. szám alatt működtetett intézmény befogadó otthont, ingyenes lakhatási lehetőséget biztosít olyan egyetemistáknak, akik lelkesen vállalnak önkéntes munkát, és aktívan hozzájárulnak környezetük gyarapításához.

Régi története van a Mócok úti ingatlannak, mivel a rendszerváltás utáni másfél évtizedben fontos találkozóhelye volt a kolozsmonostori magyaroknak, számos programnak, kiállításnak és a Kuckóknak volt otthona. 2019-ben már elkerülhetetlen volt az épület felújítása és ezzel párhuzamosan olyan funkció találása, amely emberekkel tölti meg a teret, de egyben a közösségi problémákra, kihívásokra is válaszokat ad. Így vált az elvégzett felújítás után a Magyar Ifjúsági Központ által megálmodott kollégium otthonává, amelynek célja, hogy összefogja a kolozsvári magyar közösség jövőjének alakításában aktívan részt vevő egyetemi hallgatókat, és ingyenes lakhatást nyújtson nekik. A belső terek tatarozása után, 2022-ben újabb előrelépés történt, hiszen sikerült az épület homlokzatát is felújítani. 

A Közösségi Kollégium a lakhatás mellett számos szakmai programot szervez a fiataloknak, ezen felül képzéseket, mentorprogramot működtet, és a közösségépítés sem marad el. A közelmúltban például intenzív, kétnapos képzési hétvégén is részt vettek a bentlakók, amelyen a fő fókusz a szervezeteken belüli fluktuáció problémáinak mélyreható vizsgálata volt. Ez az alkalom kiváló lehetőséget kínált a résztvevőknek arra, hogy megismerjék és megértsék a szervezeteket érintő kihívásokat, és konkrét eszközöket sajátítsanak el a javításukra. A program Kovács-Osváth Zoltán tréner vezetésével valósult meg. 

A kollégium négy tanévet tudhat maga mögött, ezalatt számos olyan diák volt a lakója, akik ifjúsági szervezeteknél tevékenykedtek, önkéntes munkát vállaltak, és aktívan  hozzájárultak a közösség formálásához. Hatos Attila, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) korábbi elnöke, jelenleg az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) elnöke,  illetve Kiss Ágota, a KMDSZ kommunikációért felelős vezetőtanácsi tagja és a Kolozsvári Magyar Napok önkénteseinek koordinátora is a kollégium bentlakója volt. Ezek a fiatalok az önkéntes munkájuk során számos programot szerveztek, közösségi eseményeket bonyolítottak le. Tevékenységükkel nemcsak személyes fejlődésük érdekében munkálkodtak, hanem hozzájárultak a közösségi kapcsolatok erősítéséhez, a helyiek igényeinek feltérképezéséhez, valamint a helyi közösség formálásához, értékeink megerősítéséhez is. 

A kollégiumban töltött idő alatt a fiatalok az együttműködés, a felelősségvállalás és a közösségi értékek fontosságáról tanulnak, amelyek egész életük során hasznosak lesznek számukra. Az elmúlt tanévben hét diáknak volt otthona a Közösségi Kollégium, akik nemcsak a képzéseken voltak aktívak, hanem a bentlakó csapatot és barátaikat megszólító eseményt is szervezetek, például az Európa-bajnokságon együtt szurkolhattak a magyar válogatottnak. 

A projektet a kolozsvári magyar ifjúsági szervezetek háttérintézménye, a Magyar Ifjúsági Központ működteti. A szakmai program nem jöhetett volna létre a fiatal generációval foglalkozó KMDSZ és YZ Intézet munkája nélkül, Magyarország kormánya és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárságának támogatása, illetve a Pro Iuventute Egyesület hozzájárulása nélkül.