Négy év börtönre ítélték a vuhani járványkitörésről tudósító kínai újságírót

Négy év börtönre ítélték a vuhani járványkitörésről tudósító kínai újságírót
Négy év börtönbüntetést szabott ki egy sanghaji bíróság hétfőn egy sanghaji nőre, aki az év elején a vuhani járványkitörés korai szakaszáról tudósított – adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A 37 éves, korábban ügyvédként tevékenykedő Csang Csan olyan videókat tett közzé az interneten, amelyek egyebek mellett a túlterhelt vuhani kórházakba nyújtottak bepillantást. A felvételek futótűként terjedtek el a világhálón.

A bíróság bűnösnek találta a nőt „viták szításában és bajkeverésben”. A SCMP rámutat: a jogsértések e tágan értelmezett kategóriája öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, és a kínai hatóságok gyakran alkalmazzák az eltérő vélemények elhallgattatására.

A fiatal nőt május közepén vették őrizetbe Sanghajban. Csang a kezdetektől fogva ártatlannak vallotta magát, és júniusban éhségsztrájkba kezdett az elfogatása elleni tiltakozásként. Védőügyvédje elmondása szerint a nyilvánosság kizárásával folytatott tárgyalásán Csang tolószékben vett részt, rossz egészségügyi állapotban. A nő egyelőre nem közölte, hogy kíván-e fellebbezni az ítélete ellen.

Csangon kívül még legalább három olyan kínai civil újságíró tudósított a vuhani járványhelyzetről az év elején, akiknek a holléte február óta nem ismert.

(Fotó forrása: Getty Images)

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadság, ahol Erdély és a nagyvilág legfrissebb hírei várnak rád

Szabadság, ahol Kolozsvár és Erdély legfrissebb hírei várnak rád

A pápaválasztó konklávé május 7-én kezdődik – jelentette be hétfőn Matteo Bruni szentszéki szóvivő. Az időpontról a bíborosi testület tagjai határoztak a Ferenc pápa halála óta tartott hétfői, ötödik informális találkozójukon, amelyen több mint 180 bíboros vett részt. Ferenc pápa utódjáról a bíborosi kollégium 135, nyolcvanévesnél fiatalabb tagja jogosult dönteni.
Külpol
Legkevesebb 18 ember meghalt, és mintegy 800 megsérült annak a hatalmas robbanásnak a következtében, amely szombaton történt a dél-iráni Bandar-Abbász város kikötőjében, nagy valószínűséggel a nem megfelelően tárolt vegyi anyagok miatt – számolt be a hirado hu. az iráni médiára hivatkozva. A robbanás akkor történt, amikor Irán megkezdte a nukleáris tárgyalások harmadik fordulóját az Egyesült Államokkal Ománban.
Külpol