Idén is fáklyás felvonulással emlékezett a tragédiára a mártírváros
Mint ismeretes, a környéken 1848 őszén már elkezdődött a szisztematikus kiírtása a magyar lakosságnak. Az első mészárlásra 1848. október 14-én került sor Kisenyeden, az áldozatok száma pedig hétről-hétre, hónapról -hónapra szaporodott. A legsúlyosabb veszteségeket ért települések Székelykocsárd, Gerendkeresztúr, Balázsfalva , Zalatna, Verespatak, Abrudbánya,Boroskrakkó, Borosbenedek, Magyarigen, Borosbocsárd, Algyógy, Marosújvár és Felvinc voltak, de az atrocitásokat ért települések listája korántsem teljes. A leginkább elhíresült pusztítás 1849. január 8-ról 9-re virradó éjjel történt, amikor Axente Sever és Prodan Simion ortodox pópák vezetésével felkelők rohanták meg a Nagyenyedet, megközelítőleg 1000 embert mészároltak le, a híres kollégiumot pedig elpusztították. A környék magyar áldozatainak a létszáma közel 5000-re tehető, a résztvevők rájuk is kegyelettel emlékeztek.
Az eseményt a Bethlen Gábor Kollégium és az ugyanezt a nevet viselő alapítvány szervezte. Az esemény este 6 órakor kezdődőtt a kollégium udvarán, ahol Turzai Melánia aligazgató konferálásával Szőcs Ildikó igazgató, Oana Badea polgármester, Lőrincz Helga alpolgármester beszédeit, illetve Kónya Tibor iskolalelkész fohászát hallgathatták meg a résztvevők. A felszólalók hangsúlyozták: január 8-a Nagyenyeden arra emlékeztet bennünket, hogy nem szabad hagyni az emberi gonoszságot eluralkodni, ugyanakkor a téves információk terjesztését is meg kell akadályozni.
Ezt követően a kollégium portáján mindenki átvehette a fáklyát, amivel, a vártemplom megkerülésével, az emlékműhöz vonult át. Itt Bartha Attila elszavalta Reményik Sándor Ahogy lehet című versét, majd a kollégium egyik lelkes támogatójának, Szőcs Gyula Kálmánnak megemlékező beszédét és Tóth Tibor református lelkipásztor beszédét követhették figyelemmel az egybegyűltek. Ezt követte az emlékmű koszorúzása. Koszorút helyezett el a Bethlen Gábor Kollégium, a nagyenyedi Bethlen Gábor Alapítvány, a Nagyenyedi Református Egyházközség, a Polgármesteri Hivatal, a Nagyenyedi Unitárius Egyházközség, a Fehér megyei és nagyenyedi RMDSZ, a Dr. Brendus Gyula Egyesület, a Dr. Szász Pál Egyesület és Kaba Piroska.
A koszorúzást követően a résztvevők átvonultak a kollégium Apafi-termébe, ahol Domonkos László Nagyenyedi ördögszekér című könyvének bemutatására került sor, az Áprily-estek különkiadása keretében.
A szerző az enyedi történések egyik legkiválóbb ismerője, bemutatójában részletesen ismertette a mű gazdag forrásanyagát, ugyanakkor felvázolta a tragikus esemény előzményeit is. A szerző és hallgatósága számára is a legérdekfeszítőbbnek a miértek keresése volt: honnan eredeztethető, mivel magyarázható a gyilkosok „állati szadizmusának” a gyökere, milyen tömeglélektani együtthatók hatására jön létre egy olyan állapot, amelyben bárki képes terhes nők hasából kivágni a magzatot, vagy egy kisgyereket addig odavágni a falhoz, ameddig kiloccsan az agyveleje...és a példák, sajnos, hosszan folytathatók. „Napokig rémálmaik lesznek azoknak az olvasóknak, akik rászánnak egy délutánt Domonkos László történelmi esszéjére. Ez a délután sötét lesz és zaklatott, mind zaklatottabb, mégis egyetlen szuszra lehet csak végigolvasni. Dél-Erdélyben nem igen akad olyan település, ahol ne volna kit gyászolnunk. 1848–49-ben szisztematikus népirtás vette kezdetét ezen a tájékon, amint a szerbek ostromolta Délvidéken is. A balkáni népirtók a halálnemek leggyötrelmesebb és legmegalázóbb formáit választották. Amit a tatárjárás, törökdúlás, parasztlázadások nem tudtak bevégezni, azt a román szabadcsapatok – viszolygó, de állhatatos osztrák támogatással – megtették: egyszer s mindenkorra magyartalanították Erdély déli tájait” – írja Margittai Gábor a könyv előszavában.
Domonkos László kiemelte: kár, hogy Magyarországon nagyon kevesen ismerik a forradalom erdélyi történéseinek nagyenyedi epizódját, hiszen ami a németeknek Drezda, az számunkra Nagyenyed: a szó igazi értelmében vett mártírváros.
