Nagy sikerrel szerepelt a Kolozsvári Magyar Opera Bukarestben

Puccini A fecske című remekművét adta elő a Kolozsvári Magyar Opera társulata
Óriási sikerrel vendégszerepelt Giacomo Puccini A fecske című remekművével a Kolozsvári Magyar Opera társulata a Puccini-évfordulónak szentelt idei bukaresti operafesztiválon, június 13-án. Az Anger Ferenc által rendezett előadást Horváth József dirigálta.

Több internetes komolyzenei portál is méltatta a társulat teljesítményét. Alexandru Pătrașcu zenekritikus ekképp fogalmazott: „Immár harmadik éve a legjobb előadást nyújtja a Kolozsvári Magyar Opera társulata a bukaresti operafesztiválon. 2021-ben Maurice Ravel két egyfelvonásos művével (A pásztoróra / A gyermek és a varázslatok) léptek fel a fővárosban. A következő évben újabb „dupla” előadást mutattak be, Bartók Bélától A csodálatos mandarint és A kékszakállú herceg várát, most pedig A fecskével kápráztatták el a közönséget, ami – úgy vélem –  abszolút premiernek számított a bukaresti színpadon. (...) „A kórus játéka kiemelkedő volt, a zenekar pedig valódi élményt nyújtott. Tisztán, kiegyensúlyozottan játszottak Horváth József szuggesztivitással ható  dirigálásával. (...) Covacinschi Yolanda (Magda) megnyerő őszinteséggel hangszínének olyan gazdagságát tárja elénk, ami az igazi sztárokra jellemző komoly színezetű regisztert mutat, amely itt némileg Angela Gheorghiura emlékeztet. Az előadás további sztárjai Antal Lívia (Lisette) és Bardon Tony (Prunier), akik egész este kiváló teljesítményt nyújtanak. Pataki Adorján brillírozik, a második felvonás nagyjelenetében uralja a kórust. Férfias magabiztossággal, csillogó lírai tenor hanggal kápráztatja el a nagyérdeműt, amilyet Romániában nem találni” – fogalmazott a kritikus. 

Peter Quantrill angol zenekritikus a www.gramophone.co.uk hasábjain így ír: „Horváth József vezénylése finoman hangsúlyozza a partitúra amerikai vonatkozásait, miközben hitelesen bécsi édességet csal ki a vonósokból. (...) A Magda szerepében debütáló Covachinschi Yolanda hangban és tartásban egyaránt hozza a szerephez szükséges csillogást. (...) A költő Prunier szerepében a kockás öltönyben megjelenő Bardon Tony könnyed modorával egyfajta Puccini-önarcképet tár elénk. Méltó partnere Antal Lívia Lisette-ként, akinek sziporkázó alakítása mindenkit lenyűgöz” – írta a zenekritikus. 

Tudor Sicomas, műkritikus a www.republikakritica.ro oldalon szintén elismerően nyilatkozik: „A legapróbb részletekre is nagy hangsúlyt fektető sikeres rendezés a főszereplők színpadi játékára helyezi a hangsúlyt. Anger Ferenc rendezőnek sikerül mindegyik szereplővel külön-külön foglalkoznia, ezáltal megrajzolva személyes szerepvonalukat, ami nem túl gyakori az operarendezésben” – véli a műkritikus.