Merénylet volt japán miniszterelnök ellen (FRISSÍTVE)

Merénylet volt japán miniszterelnök ellen (FRISSÍTVE)
Merénylet áldozata lett Abe Sindzó volt japán miniszterelnök. A politikusra kampánybeszéd közben lőttek rá.

A média szerint Abe Sindzó nem mutatott életjeleket, a támadás után eszméletlen volt és a nyakán vérzett.

A sajtó úgy tudja, Abét hátulról lőtték le. A rendőrség őrizetbe vett egy 40 év körüli férfit, a feltételezett elkövetőt, a hatóságok pedig lefoglaltak egy fegyvert is.

FRISSÍTÉS - Kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe Abe Sindzó volt japán miniszterelnök.

Abe Sindzó 1954-ben született Tokióban, igazi politikai dinasztia sarjaként, nem véletlen, hogy ő is erre a pályára lépett.

2006-ban a kormányzó Liberális Demokrata Párt elnökévé választották, szeptember 26-án pedig beiktatták japán miniszterelnökké.

Egy évvel később lemondott tisztségéről, 2012-ben azonban újra miniszterelnökké választották, tisztségét pedig egészen 2020-ig betöltötte, amikor is egészségügyi okokból lemondásra kényszerült. Ezzel ő vált Japán leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnökévé.

Egészségügyi problémái ellenére továbbra is aktívan politizált. A merénylet időpontjában is egy kampányrendezvényen vett részt. Abe Kei Satō tanácsos, a Liberális Demokrata Párt újraválasztásáért induló jelöltje nevében mondott beszédet a vasárnap esedékes felsőházi választások előtt.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Az amerikai Republikánus Párt Milwaukeeban tartott jelöltállító gyűlése a várakozásoknak megfelelően hivatalosan is elnökjelöltjének választotta Donald Trumpot. Az elnökjelölt ezután azt is bejelentette, hogy J. D. Vance ohiói szenátort jelöli alelnökének. A volt elnök kötéssel a fülén érkezett a Milwaukeeban tartott kongresszusra, ahol hívei ujjongva fogadták.
Külpol
Szürreális élménynek nevezte Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje egy vasárnapi lapinterjúban, hogy életben maradt az ellene megkísérelt merénylet után. Joe Biden államfő vasárnap esti sajtónyilatkozatában alapos és gyors vizsgálatot ígért a Donald Trump volt elnök elleni merénylettel kapcsolatban, s arra kért mindenkit, ne bocsátkozzon feltételezésekbe a támadás indítékát és a merénylő kötődéseit illetően.
Külpol
A Donald Trump korábbi amerikai elnökre tüzet nyitó 20 éves férfi nem messze lakott a végzetes szombati kampányesemény helyszínétől. Az ott megölt Thomas Matthew Crooks családjából egyelőre egyedül az édesapja nyilatkozott a sajtónak – számolt be a hirado.hu.
Külpol
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), és Pennsylvania állam rendőrségének tájékoztatóján megerősítették, hogy a nyomozás merényletkísérlet miatt zajlik. A hatóságok helyi idő szerint szombaton éjfélkor tartott sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a támadó a Pennsylvania állambeli Butler településen tartott nagygyűlés elkerített területén kívül, mintegy 130 méterre, egy épület tetején helyezkedett el.
Külpol
Merényletkísérletet hajtottak végre Donald Trump republikánus jelölt ellen Pennsylvania államban, az Egyesült Államokban. A támadó meghalt, az elnökjelölt vérző füllel, saját lábán hagyta el a színpadot, majd konvojával egy helyi egészségügyi intézménybe távozott.
Külpol