Beüvegezett erkélyek esetében nem lesz többletadó

(FOTÓ: ILLUSZTRÁCIÓ / ROHONYI D. IVÁN / ARCHÍV)
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter bejelentette: nem kellene többletadóval sújtani azon tömbházlakások tulajdonosait, akik jóhiszeműen beüvegeztették a lakásuk erkélyét, hanem inkább segíteni kellene őket, hogy tisztázzák lakásuk jogi helyzetét felesleges költségek és utánajárások nélkül. Az idén augusztusban életbe lépett, a városrendezési törvénykönyvre vonatkozó törvény ugyanis azt írja elő, hogy az engedély nélkül beüvegezett erkélyek és építmények esetén 100%-os többletadót kell majd fizetni.

A városrendezési törvénykönyv ugyanakkor azt is előírja, hogy jövő év augusztus 27-ig ki kell dolgozni azt a megoldást, amely szerint törvényesnek nyilvánítják a beüvegezett erkélyeket. A cél, hogy a lakástulajdonosokat ne érje hátrány vagy kellemetlenség a lakás eladásakor, illetve öröklés útján történő tulajdonosváltás esetén, amennyiben a korábbi tulajdonos jóhiszeműen, saját költségén beüvegeztette az erkélyt. 

„Nagyon világosan kijelentem: nem fogjuk többletadóval sújtani azokat a romániai állampolgárokat, akik beüvegezett erkélyű lakást birtokolnak. Senkit sem hurcolnak meg, nem büntetnek meg, ha jóhiszeműen járt el. Az államnak segítenie kell a lakosain, nem hibáztatni őket” – közölte Alexandru Stoica fejlesztési miniszter, ezért a tárca elemzi a helyzet megoldásához vezető elképzeléseket. 

Hasonló elbírálásban kell részesülniük azon tömbházak tulajdonosainak is, amelyek hőszigetelése uniós forrásokból valósult meg, és a munkálatok az erkélyek beüvegezését is magukban foglalták. Ezekben az esetekben a tulajdonosokat nem terhelheti felelősség az esetleges közigazgatási szabálytalanságokért, hiszen az engedélyek beszerzése és a szükséges módosítások telekkönyvi bejegyzése az önkormányzatok feladata volt.

A tárcavezető azt is elismerte, hogy a városrendezési törvénykönyvet nagyon gyorsan dolgozták ki, mivel ez a jogszabály elengedhetetlen volt az országos helyreállítási terv (PNRR) alkalmazásához, ezért a friss jogszabály módosítása sem zárható ki. 

A minisztérium felleltározza a jelzett problémákat, ezeket elemzi, majd javaslatait átküldi a parlamentbe, amely majd egy esetleges törvénymódosításkor figyelembe is veszi. 

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!