Mentsük meg együtt a múltat – adománygyűjtés a kidei tájházért

Nagy Tibor Sándor lelkész: az épület helyreállításával a közösséget is építjük

Kidében ragaszkodnak a helyi értékekhez, ezért a tájházat sem akarják veszni hagyni Fotó: Kide Egyesület
Mentsük meg együtt a múltat címmel gyűjtést kezdeményezett a Kolozs megyei Kide Egyesület, hogy vásárolhassanak egy korszerű kévéző-kaszáló gépet, amivel majd elő lehet állítani azt a típusú szalmát, ami alkalmas arra, hogy befedjék a faluban levő tájházat. A létesítmény azon kevés épületek közé tartozik, amelyiknek szalmából készült a fedele. „A munkálatok során nemcsak a tájházat fedjük be, hanem a falu közösségét is építjük, megerősítjük” – nyilatkozta lapunknak Nagy Tibor Sándor kidei református lelkipásztor. A berendezés ára közel tizenötezer euró, és ezt sem a falu közössége, sem az egyesület nem tudja önerőből összegyűjteni. Szerencsére már sikerült az egyik gazdától ígéretet kapni, hogy ad szalmát, egy Máramaros megyei mesterember pedig elvgézi a befedési munkálatokat. Munka lesz bőven, önkéntesekre is szükség mutatkozik. A falu lakosainak ereje és összefogása mellett a megye lakosaira is számítanak.

Mentsük meg együtt a múltat címmel gyűjtést kezdeményezett a Kolozs megyei Kide Egyesület, hogy vásárolhassanak egy korszerű kévéző-kaszáló gépet, amivel majd elő lehet állítani azt a típusú szalmát, ami alkalmas arra, hogy befedjék a faluban levő tájházat. A létesítmény azon kevés épületek közé tartozik, amelyiknek szalmából készült a fedele – nyilatkozta lapunknak Nagy Tibor Sándor kidei református lelkipásztor.

– A kidei tájház a legutolsó a környéken, amelynek szalmafedele van. A kidei lakosok már a kétezres évek elején  felismerték, hogy egyre kevesebb szalmafedeles ház van a Szamosháton. Kide ennek a mikrorégiónak a reprezentatív települése. A tájháznak érdekes múltja van. A 2010-es évek közepén sikerült a Kide Egyesületnek megvásárolnia Kovács András Kossuth-díjas és kétszeres Balázs Béla-díjas filmrendező (Kide, 1925 – Budapest, 2017) családjától. Amúgy Kovács András filmrendezőnek is fontos szerepe volt abban, hogy fellendüljön a tájház iránti érdeklődés. Én ismertem az idős Kovács Andrást, beszélgettünk arról, hogyan erősödött meg benne a szülőfaluhoz való ragaszkodása – kezdte a beszélgetést Nagy Tibor Sándor kidei lelkipásztor. 

Elmondta azt is, hogy a 2000-es évek elején a szentendrei skanzen támogatásával új fedél került a házra, tölgyfaszerkezetet alakítottak ki. 

– A következő felújítás 2014-2015 között történt. Egykori gondnokunk feleségének, Szabó Edit asszonynak az unokahúga, Illyefalvi Emese, Budapesten néprajzkutató, és már  több néprajzi tábort szervezett Kidében. Az ő segítségével rengeteg néprajzi  anyagot sikerült feldolgozni.  A táborok igazi eredménye annak tudatosítása  a falu lakosaiban, hogy  itt érték van, amit meg kell őriznünk – folytatta Nagy Tibor Sándor. 

A lelkipásztor arról is mesélt, hogy tizenhét év lelkészi szolgálata alatt sokat tanult a kidei nagyoktól. 

– Így tudom, hogy a tájháznak taposott szalmafedele van. A mostani munkálatokhoz minőségi rozsszalmára vagy más ipari növényre van szükségünk, ami magasra nő, nagyon szálas, nem is lehet minden évben nagyon jó szalmát találni. Most jó év volt. A hagyományos aratás során a mostani kombájngépek összetörik a szalmát, ezért azt már nem lehet használni. Már találtunk gazdát, aki szívesen ideadja a szalmát, de be kell szerezni egy kévéző-kaszáló gépet, hogy a szalma ne törjön meg. Sikerült Máramaros megyei mestert is találni, aki elvégzi a munkát. A kévéző-kaszáló gépet Magyarországról vásárolnánk meg, ára tizenötezer euró körüli. Van lelkes fiatal  csapat Kidében, tagjai készek megtanulni a gép használatát. De anyagi lehetőségeink végesek, ezért kezdtük el a pénzgyűjtést. Jöjjenek el Kidébe: sok emberre és rengeteg vízre lesz szükség a szalmafedél helyreállításához. De nem csak épületet szeretnénk helyreállítani, hanem a közösséget építeni is. A közös munka, a kaláka  nagyon jó formája a közösségépítésnek. Ha az Úr akaratával megegyezik, akkor ez összejön az idén – összegzett a kidei lelkipásztor. 

Bármilyen összeg óriási segítség az egyesületnek a céljuk megvalósításához, ezért kérik, hogy akinek lehetősége van, támogassa a felújítást a következő bankszámlaszámon: Asociatia Kide Egyesulet RO76BRDE130SV56257511300