Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét, egy kilométer árvízvédelmi töltés sem épült

Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter menesztette a vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét – közölte az Agerpres hírügynökség.

A tárcavezető Facebook-bejegyzésben azzal indokolta Sorin Lucaci leváltását, hogy Románia több mint 300 millió eurót veszített a kritikus árvízvédelmi infrastruktúra fejlesztésére szánt uniós helyreállítási forrásokból.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy egy kilométer árvízvédelmi töltés sem épült a több mint 400 kilométerből, amit kellett volna, és a 13 tervezett gát közül csak egy kapott finanszírozást, mert az Európai Bizottság nem hagyta jóvá a támogatásokat.

Buzoianu közölte, hogy a következő hónapokban az ANAR-nak egy átmeneti időszakra ügyvivő igazgatója lesz, akinek az átláthatóság biztosítása és az átszervezés lesz a feladata. Bejelentette, hogy Florin Ghițát, az Argeș-vidéki vízügyi igazgatóság volt vezető beosztású munkatársát nevezi ki ügyvezető igazgatónak. Elmondta, hogy a szakember számos cikket közölt szakfolyóiratokban, és létrehozni fog hozni egy csoportot, amelynek feladata az intézmény átláthatóbbá tétele és átszervezése.