Csakhogy azóta sok minden történt – pontosabban fogalmazva – szinte semmi sem. És egyesek számára épp ez a baj. Például Gergely István kétszeres olimpiai bajnok szerint, aki a Milák Kristófot is soraiban tudó Budapesti Honvéd klubelnöke. Az egykori kiváló vízilabdakapus szerint örökké nem lehet megélni abból, hogy az ember olimpiai bajnok. Azaz Magyarországon lehetséges, mert Kristóf a négy olimpiai érme, valamint a váltóban elért ötödik helye miatt jelentős összeget kap, miután 35. életévét betöltötte. Csakhogy addig még bő kilenc év van hátra. És az nem lehet életcél, hogy az ember „kihúzza” azt a kilenc évet, amíg elkezdik folyósítani az olimpiai járadékát. „Olimpiai bajnoknak lenni nem csak azt a pillanatot jelenti, amikor feláll a sportoló a dobogó tetejére, azt az élet minden területén, folyamatosan sugároznia kell magából az embernek. És Kristóf ezt nem teszi” – nyilatkozta Gergely István.
Jelenleg a magyar úszósport ott tart, hogy az egyik legsikeresebb úszótól megvonhatják a fizetését, amelyet folyamatosan folyósítanak számára úgy, hogy Milák az úszómedence környékére sem megy. Legalábbis a Budapesti Honvéd uszodáját nem látogatja. Az egyetlen hír róla az, hogy szárazföldi edzéseket végez Zala Györggyel. Ez pedig a klub számára nem elég, sőt elfogadhatatlan.
Mint általában, ebben az esetben is, az emberek, de még a szakemberek véleménye is megoszlik.
Nemrég valaki például azt írta, kíváncsi lenne egy átlagemberről egy ilyen cikkre: „az év dolgozója volt a cégnél, majd másfél évig nem járt be dolgozni. A cég pedig eltűnődött, kell-e még folyósítani a járandóságát”. Nyilvánvaló, hogy az, aki reggel bemegy dolgozni, és délután vagy este megy haza, ráadásul alig tud megélni a fizetéséből, nem tudja elképzelni, hogyan lehetséges az, hogy valaki másfél évig nem néz az úgynevezett munkahelye felé, ugyanakkor jelentősen nagy fizetését mégis megkapja. Az ilyen elfelejti azt, hogy egy többszörös Európa-, világ- és olimpiai bajnoknak mennyit kell gürcölnie, edzenie ahhoz, hogy ilyen eredményeket érjen el. És azt is, hogy fiatalkorában mennyi mindenről kell lemondania. Elfelejti, hogy erre a világon csak nagyon kevesen képesek. Mint ahogy azt is, hogy egy-egy (főleg olimpiai) érem mennyi örömet szerez a szurkolóknak, illetve mekkora presztízst jelent az országnak, nemzetnek és a magyar úszósportnak.
Ám érdemes megnézni az érem másik oldalát is. Mert valóban szép dolog a két olimpiai bajnoki cím és az összes többi érem, de azért valahol a támogatás azért is jár, hogy mint élsportoló példaképként szolgáljon a fiatalok számára. Milák Kristófot példaképnek nem igazán lehet nevezni. Egy olimpiai bajnok ugyanis nemcsak a pályán bajnok, hanem az élet minden területén: a családban, a szponzorokkal szembeni magatartásában, a sajtónyilvánosság előtt és a közéletben is. A példákat Egerszegi Krisztinától kezdve Nagy Tímeán keresztül Kovács Kokó Istvánig, szerencsére, hosszan lehet sorolni.
Milák körül viszont több a rejtély, mint az X-aktákban. Nem lehet tudni, mi van vele: otthon ül a képernyő előtt? Csajozik? Dolgozik? Tanul? Kirándul? Vagy csak fekszik? Tény, hogy klubjában nem tudnak róla semmit, sajtónak nem nyilatkozik, az olimpia óta egyetlen világversenyre sem állt ki. Csak a fizetését veszi fel, közben főállásban haragszik az egész világra.
Hogy mit határoznak irányában a klub vezetői, nem tudjuk. Mint ahogy azt sem, hogyan viszonyul hozzá az úszószövetség, amely egy tehetségprogram keretében további összegeket folyósít Milák Kristóf számára. Lehet, egyes bennfentesek tudnak valamit róla, amit mások nem. Például azt, hogy titokban edz, és készül Los Angelesre, az újabb címvédésre. A tehetsége ugyanis megvan hozzá. Sajnos, úgy tűnik, hogy a kiállása már kevésbé. Kérdés, hogy megússza azt az egészet, vagy inkább megússza az újabb világcsúcsot? Vagyis e magatartással meddig tudja feszíteni a húrt, miként tudja maga mellett tartani a szurkolókat, s hogy a mérhetetlenül sok kihagyott edzés és világverseny után képes lesz-e ismét a dobogó legfelső fokára állni. Ha egyáltalán eljut oda. Mi szurkolók reméljük, hogy igen.
