Bűnvádi feljelentést tesznek a kolozsvári RMDSZ-es tanácsosok
A műemlék megrongálását Gergely Balázs városi tanácsos észlelte. Pénteken, november 3-án a kolozsvári tanács ülésén elhangzott felszólalásában pedig azt kérte: a helyi rendőrség állandó jelleggel járőrözzön a Főtéren, és szigorúbban bírságolja a szoborcsoport elemeire felmászó személyeket. Ugyannakkor azt is szorgalmazta, hogy a műemlék elkerítésére kötelezzék a főtéri rendezvények szervezőit.
Az ülést követően Gergely Balázs lapunknak azt nyilatkozta: nem hiszi, hogy az ügynek etnikai színezete lenne, csakis kulturálatlan megnyilvánulás történhetett, de a szándékossághoz nem férhet kétség. Megkeresésünkre Finta István, a Kolozsvári Református Kollégium tornatanára elmondta: egy fiatal, jó fizikai állapotban levő férfi gond nélkül felmászhatott a szoborra, és könnyűszerrel elérhette Mátyás király sarkantyúját is. Gaál György helytörténésztől megtudtuk: a talapzattól a ló lábáig 6,37 méter, míg a ló lábától a szobor legfelső pontjáig 6,30 méter a távolság.
Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári szervezetének vezetője elmondta, hogy bár a Főtéren több térfigyelő kamera is működik, egyik sem készít megfelelően közeli felvételeket. – Ezt a problémát meg kell oldani, hiszen elfogadhatatlan, hogy védtelen célponttá váljon az az érték, amelynek restaurálása mind a román, mind pedig a magyar állam közös ügye és munkája volt – fogalmazott.
Kolozsi Tibor szobrászművész, a Mátyás-szoborcsoport bronzalakjainak restaurátora lapunktól értesült a legújabb rongálásról. Mint mondta, a szoboralak másik sarkantyújáról kell majd mintát venni, újraönteni a darabot és hegesztéssel visszahelyezni azt. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy a Mátyás királyt ábrázoló szobor bal sarkantyúját ismét elgörbítették, mivel sajnos a főtéri koncertek alkalmával ismételten kapaszkodónak használták azok, akik a szoborra csimpaszkodva szeretnének jobban látni. A királyalak sarkantyúja már meg volt hajlítva, amikor Kolozsi Tibor nekilátott a restaurálásnak. – Mi visszahajlítottuk, de egy évvel a felújítás befejezése után (2011-ben) már ismét meg volt görbülve – mondta a szobrászművész. Márpedig, ezeket a darabokat nem úgy tervezték, hogy felkapaszkodó emberek súlyát megtartsák, így ha ezt a gyakorlatot tovább folytatják, Mátyás király sarkantyúja is letörhet – tette hozzá. A visszahegesztett fém már porózusabb, így méltatlan bánásmód esetén még könnyebben letörhet.
Fényképeinken jól látszik, hogy a Szapolyai István nádort ábrázoló szoboralak sarkantyúját egyszerűen letörték, ez esetben nem csak a műemlék szoborcsoport iránti igénytelen tiszteletlenség nyilvánult meg.
A restaurálást a városházának kell kezdeményeznie, és a szükséges adminisztratív procedúrák lebonyolítása után a szakembereket kiválasztania.