Pontosításokat közölt szerdán Dan Cărbunaru kormányszóvivő a veszélyhelyzet lejártával bekövetkezett változások kapcsán: mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy a veszélyhelyzet megszüntetésével valóban nem kérik a Covid-zöldigazolvány felmutatását, és megszűnt a karantén-kötelezettség is, ellenben a digitális beutazási adatlapot (PLF) továbbra is ki kell tölteniük mindazoknak, akik Romániába érkeznek.
A PLF kitöltésének kötelezettsége marad, míg nem törlik el az erre vonatkozó (2021/129-es számú) sürgősségi kormányrendeletet, emelte ki Cărbunaru. Beszámolt arról is, hogy a belügyminisztérium megnövelte az útlevélosztályokon dolgozó személyzet létszámát, és kiterjesztette a hivatalok ügyfélfogadási idejét, tekintettel arra, hogy az elmúlt napokban rendkívül megnőtt az igénylők száma. Mile Lajos kolozsvári magyar főkonzul a Szabadságnak elmondta: Magyarország a határátlépésnél nem kéri a Covid-zöldigazolványt.