Ünnepi szentmisével vette kezdetét a Márton Áron 130 emlékév
Márton Áron évtizedeken átívelő tiszteletét bizonyítja, hogy a megemlékezésen fontosnak tartották a jelenlétet a történelmi magyar egyházak elöljárói: Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-lutheránus Egyház püspöke és helyettese, Koszta István, továbbá Kolumbán Vilmos József református püspök, valamint Kovács István unitárius püspök. A katolikus egyház egységét jelezte, hogy jelen volt Claudiu Lucian Pop, a Fogaras-Gyulafehérvári Nagyérsekség nagyérsek-metropolitája, egyben a Kolozsvár-Szamosújvári Görög Katolikus Püspökség apostoli adminisztrátora és általános helynöke, valamint Vasile Tofană jezsuita – mindketten együtt miséztek a főcelebránssal. Kifejezve a keresztény egyházak egységét, együtt imádkozott és örvendezett a résztvevőkkel Andrei Andreicuţ, Vád, Erdőfelek és Kolozsvár ortodox érseke, Kolozsvár, Máramaros és Szilágyság metropolitája.
Csíkszentdomokosról is érkeztek zarándokok
László Attila, a templom és egyházközsége plébánosa, Kolozs-dobokai főesperes köszöntött minden jelenlévő keresztény testvért, kiemelten a Márton Áron szülőfalujából, Csíkszentdomokosról érkezett zarándokokat, valamint – többek között – Grezsa Csaba magyar főkonzult, Mille Balázs első beosztott konzult, Szabó Ödön parlamenti képviselőt, Antal Gézát és Balló Tamást, az RMDSZ Kolozs megyei illetve kolozsvári szervezetének ügyvezető elnökeit, Oláh Emese alpolgármestert, a Báthory István Elméleti Líceum vezetőségét, tanárait, diákjait, a Szent Imre Ovóda pedagógusait, a média képviselőit. Idézte Áron püspök szavait, amelyek egyértelműsítik, hogy mire hív a keresztény élet: „Anyától születik az ember, és a keresztségben születik a keresztény ember. A keresztégben Krisztus beleszövi a lélekbe a saját képét, a Szentlélek pecsétjével, kitörölhetetlenül. Elkülöníti az embert a világtól, és lefoglalja magának. Amint a király képe vagy az állam címere a pénzen jelzi, hogy a pénz az államé, illetve a királyé, úgy jelzi Krisztusnak a lélekbe rajzolt képe, hogy a lélek az övé. Az utolsó napon is, amikor körülnéz, erről ismeri meg, hogy kik az övéi: azok, akiknek a lelkéről visszatükröződik a képe”. Ennek beteljesedett és ünnepélyesen kinyilvánított voltát örülhessük mielőbb a boldoggá avatott Áron püspökben, legyen továbbra is vándorutunk világos irányt mutató példája – mutatott rá László Attila.
Márton Áron egyházképei
A szentmise főcelebránsa, Kerekes László, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke – akivel több mint harminc, máshonnan érkezett és helyi pap koncelebrált, köztük Urbán János Erik ferences rendtartomány-főnök, érseki helynök, továbbá paptanárok, ferences, piarista és kamiliánus szerzetespapok – bevezetőjében emlékeztetett: Kovács Gergely érsek ezt az évet Márton Áron évnek nyilvánította. „Aki egykor ebben az országban nemkívánatos személynek minősült, hadd ünnepeljük méltóan, kövessük példáját” – tette hozzá.
Kerekes László szentbeszédében többek között felelevenítette a püspök születési évének (1896) világpolitikai eseményeit, így a honfoglalás 1000 éves ünnepségeit. Püspökké szentelésének évében, 1939-ben tört ki a második világháború. „Ezzel a történelmi valósággal indult a püspökszentelése után. Kérdés, hogy milyen egyházat látott? Az az egyházkép, amivel pásztorolta az egyházmegyét nem egy elképzelt struktúra, vagy idealizmus, hanem ez az Istennel való szoros kapcsolatból, a Krisztus-központúságból származott. Pontosabban már a II. vatikáni zsinatot megelőzően Márton Áron együtt lélegzett a zsinati atyákkal. Munkája közben egyik szemét a világra függesztette, a másikkal pedig Krisztusra figyelt, hogy csak azt mondja és tegye, amit isteni alapítója vár az egyháztól” – magyarázta Kerekes László.
A következőkben a szónok öt olyan egyházképet (ekkléziológiát) emelt ki, amilyennel Márton Áron rendelkezett, hozzáfűzve: írásai, prédikációi, évtizedekkel előtte, mintha a második vatikáni zsinat egyházképének megfogalmazásai lennének.
“Az első kép az egyház, mint élő szervezet és közösség; ennek alapja, hogy az egyház Krisztus titokzatos teste. Tanításában a híd metaforáját használta: minden ember egy híd a születés és a halál között, az egyház pedig az a közeg, amely segít átjutni az örökkévalóságba. “Minden ember a születés és halál között kifeszített híd, s mindnyájunknak ezen a hídon keresztül kell eljutni a túlsó partra, az időben az örökkévalóságra, a mulandó létből az el nem múló létbe, a földről az Isten közvetlen közelébe. Jézus Krisztus követésével és egymás segítségével.” (Márton Áron: Világnézet és nevelés). Tiszteletreméltó Márton Áron püspök számára az egyház: anyaszentegyház, minden nemzet egyháza, mindenkit befogad. Az egyház számára Krisztushoz kötött, erkölcsi közösség – nem elsősorban intézmény, hanem Krisztus élő jelenlétének hordozója a történelemben. Az egyház nem azonosítható semmilyen politikai rendszerrel, hatalommal vagy ideológiával. Éppen ezért nem alkalmazkodhat erkölcstelen rendekhez, még akkor sem, ha ezért üldözik. Ez a gondolat végigkísérte mind a nácizmus, mind a kommunizmus alatti magatartását” – nyomatékosította a szónok.
A második kép a szolgáló egyház, amelynek középpontjában a második vatikáni zsinat szellemiségével összhangban az egyház, mint élő szervezet és közösség áll. Márton Áron püspöki jelmondata – Non recuso laborem (Nem utasítom el a munkát) – a szolgáló egyház eszményét tükrözi. (...) Az Egyház nem azonos a politikával – írja körlevelében (1945. február 11.): “Az egyház nem lehet semmiféle politikai rendszer szolgálóleánya. Ha azzá válik, elveszíti szabadságát – és vele együtt hitelét is.” Az egyház, Márton Áron egyháza mélyen népi, de nem nacionalista. Az erdélyi magyarság szolgálatát soha nem választotta el az egyetemes egyháztól. Fontos gondolata: az egyház akkor marad hiteles, ha “nem felfelé, hanem lefelé igazodik”. Ezért hangsúlyozta: a szegények, a kiszolgáltatottak, a jogfosztottak melletti jelenlétet.
A harmadik kép, ami megtalálható nagy püspökünk beszédeiben: a lelkiismeret és vallásszabadság. Az embernek joga és kötelessége lelkiismerete szerint keresni az igazságot, kényszertől mentesen. Márton Áron püspök a lelkiismereti szabadságot abszolút értéknek tartotta. Nyíltan kimondta: “A hatalom nem parancsolhat a lelkiismeretnek.” Ezért vállalta a börtönt, elszigetelést, hallgatásra ítélést. Az egyház feladata: formálni a lelkiismeretet, megvédeni a lelkiismereti szabadságot, és szembesíteni a hatalmat az erkölcsi igazsággal. Ezért állt ki a zsidóüldözések, a kollektív bűnösség elve, az emberi méltóság minden megsértése ellen.
“Márton Áron elutasította a politika egyházi kiszolgálását”
A negyedik kép Tiszteletreméltó Márton Áron szemléletében az egyház szerepe és a világ. Az egyház nem menekül a világ elől, hanem párbeszédbe lép vele – de nem mond le erkölcsi ítéletéről. Márton Áron elutasította a politika egyházi kiszolgálását. Ugyanakkor nem vonta ki az egyházat a közélet erkölcsi kérdéseiből. Beszélt társadalmi igazságosságról, kisebbségi jogokról, emberi méltóságról. Azt képviselte, hogy a kereszténységnek igenis köze van a társadalom állapotához. Nagy püspökünk élesen elválasztotta a pártpolitikát az egyház társadalmi kötelességétől. Utóbbihoz tartozik az emberi jogok védelme és az üldözöttek (például a zsidóság) melletti kiállás, ami szerinte az evangéliumból fakadó kötelesség. Ide tartozik a nevelés és iskola fontosságának hangsúlyozása is. Az egyház egyik legfontosabb feladatának a fiatalok nevelését és az intézményrendszer (iskolák) fenntartását tartotta, ebben látta a közösség megmaradásának zálogát. (...)
Az ötödik kép, amit kiemelhetünk a püspök egyházképéből: az egyház eucharisztikus közösség. Első intézkedései között találjuk a legméltóságosabb Oltáriszentség őrzésére vonatkozó főpásztori rendelkezését: figyelmezteti papjait azokra az óvintézkedésekre, amelyek által az Oltáriszentséget kötelesek gondosan őrizni és minden megszentségtelenítéstől megóvni. “Tele vagyunk nyomorúsággal, beteg gondolatok, vágyak, érzések kínoznak, sok helyen és sokszor fájunk” – fogalmazza meg 1935-ben –, s jólesik, hogy az Isten közöttünk van és beteg magunkat jósága elé helyezhetjük. De a teológia végtelenül többet mond. Nemcsak lakást vett közöttünk, nemcsak hagyja, hogy megközelítsük, nemcsak átadja magát, nemcsak erősít és táplál, hanem eggyé lesz velünk, hogy felvegyen istenségébe. (…) El sem tudjuk képzelni, hogy mi lenne a világ Oltáriszentség nélkül, ha az Isten nem volna közöttünk, ha Isten nem adná magát nekünk.
Tiszteletreméltó Márton Áron életén keresztül az emberek, akik vele találkoztak, megtapasztalták Istent, a mi mennyei Atyánkat, és azt, hogy mindenki Isten gyermeke. A keresztség évében hasson ránk a szent püspök Krisztus-központúsága, egyházképei, és segítsen minket, hogy felismerjük Istenben a mi Mennyei Atyánkat, egymásban Isten gyermekeit, és Isten gyermekeihez méltó életet élhessünk” – kérte Kerekes László.
A szentmisén felcsendült a Kolozsvár-közeli Járabányán született Szöllősi Attila (1866 – ?) pastoralis miséje. Az egyházzenei szolgálatot a Szent Cecília kórus és zenekar végezte, a zenekar vezetője Vincze Dallos Csilla volt, szólót énekelt Török Szilvia, vezényelt Potyó István karnagy, tanár, kántor. Közreműködött a Szent Mihály-templom Schola gyermekkórusa; a kántori szolgálatot Márton Szabolcs és Geréd István végezte.
A liturgia végén László Attila plébános nyomatékosította: „Hála és köszönet az életet velünk munkáló/formáló és ehhez földi és égi pártfogókat adó Istennek! S ha kedves számára együtt imádkozásunk, megvallott Isten gyermeki mivoltunk, családunk, adja, hogy mielőbb Áron püspök boldoggá avatását ünnepelhessük! Áldáshordozókként térjetek szeretteitek körébe!”
Örömmel és meghatódva tekinthettük meg a helyszínen Márton Áron püspökké szentelésével kapcsolatos – ma már ereklyéknek számító – püspöki székét (katedráját), püspöksüvegét, pásztorbotját, tányérsapkáját, egy korabeli fényképet, valamint Valovits Lászlónak a püspököt ábrázoló festményét. „Plébániánk arra törekszik ezzel is, hogy Márton Áron személye még inkább közel legyen a hívekhez az emlékévben” – pontosított László Attila. Az eseményről távozókat a templom kijáratánál a plébánia részéről szeretetvendégségben részesítették.
