Szerdán először haladta meg a százezret az egy nap alatt elvégzett koronavírus-tesztek száma, amelyeknek pozitivitási aránya 31,44 százalékos. Kiugróan sok, 94 napi halálesetet is regisztráltak, ami majdnem két és félszerese az utóbbi két hét átlagának. A kórházi kezelésre szorulók száma csaknem ugyanolyan sebességgel emelkedik, mint a fertőzötteké: a Covid-kórházakban kezelt beutaltak aránya 60 százalékkal 7348-ra emelkedett. Jelenleg 692 súlyos állapotban lévő koronavírusos beteg fekszik intenzív osztályokon, közülük 585-en oltatlanok. A kórházban kezelt páciensek között 667 kiskorú van, és közülük 12-t ápolnak intenzív osztályon.
A koronavírus-járvány szerdán jelentett halálos áldozatai közül 52 férfi és 42 nő, akiket Fehér, Arad, Bákó, Beszterce-Naszód, Botoşani, Brassó, Krassó-Szörény, Kolozs, Konstanca, Dâmboviţa, Dolj, Galac, Gorj, Hargita, Hunyad, Iaşi, Máramaros, Mehedinţi, Maros, Prahova, Szatmár, Szilágy, Szeben, Suceava, Teleorman, Temes, Vaslui megyében és Bukarestben kezeltek kórházban.
Az elhunytak közül egy a 0 és 9 év közötti, kettő a 40 és 49 év, öt az 50 és 59 év közötti korosztályhoz tartozott, 24 áldozat 60 és 69 év közötti, 28 elhunyt 70 és 79 év közötti volt, 34 áldozat életkora meghaladta a 80 évet.
Ugyanakkor 88 halálos áldozat más betegségekben is szenvedett, 77-en oltatlanok voltak. A 17 beoltott elhunyt 50 és 59 év közötti, illetve 80 éven felüli volt, mindegyiküknek volt nyilvántartott társbetegsége.
A szerdán jegyzett elhunytak között egy három hónapos, Botoşani megyei csecsemő is volt, aki a GCS szerint más betegségekben is szenvedett. Ezzel a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában 59 726-ra emelkedett.
Bukarestből (4922), valamint Temes (1405), Bihar (1394), Iaşi (1305) és Kolozs (1068) megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos megbetegedést. A legkevesebb új esetet Giurgiu, Olt és Kovászna megyében jegyezték. Bukarestben a fertőzöttségi arány 11,71 ezrelék volt.
A legnagyobb fertőzöttséget Kolozs (16,95), Temes (15,85), Ilfov (12,19), Bihar (11,43) és Brassó (11,4) megyében jegyezték. Négy megye tartozott a sárga zónába, és csak Mehedinţi megye zöld zónás.
Kolozsváron 22,1-re nőtt szerdán az ezer lakosra számított új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma. A legmagasabb fertőzöttségi rátát – 26,4 ezrelék – a Kolozs megyei Désen észlelték. Magas az incidencia Temesváron (20,63), az Ilfov megyei Otopeni-en (19,67), a Suceava megyei Sireten (18,8), a Brassó megyei Vidombákon (18,72) és Nagyváradon (17,43) is.
A Kolozs megyei Covid-kórházakban szerdán 443 beteget kezeltek, 49-en feküdtek intenzív terápiás osztályokon. A Kolozs megyei közegészségügyi igazgatóság összesítése szerint a Covid-kórházak kapacitása 58,47 százalékban foglalt. A megyében – Dés mellett – magas a fertőzöttségi mutató Szászfenesen (22,38 ezrelék), valamint Erdőfeleken (22,05 ezrelék) is.
Rafila: aggasztó a magas esetszám, de nem kell pánikolni
Várható volt, hogy magas lesz szerdán a koronavírusos megbetegedések száma, mert a járvány kezdetétől először dolgozták fel 100 ezernél több teszt eredményét – jelentette ki az egészségügyi miniszter, akit az Agerpres hírügynökség idézett.
Alexandru Rafila rámutatott, a 34 ezren felüli napi esetszám aggasztó, de számítani lehetett rá, az egészségügyi minisztérium és az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) szintén előrevetítette ezt a forgatókönyvet, és hasonlóan alakultak a járványmutatók más országokban is az eddigieknél sokkal fertőzőképesebb omikron-variáns felbukkanásakor.
A miniszter beszélt arról is, hogy az oltottak közül is sokan megbetegednek, az átoltottság növelése azonban továbbra is fontos, elsősorban azért, mert a vakcina megóvja a veszélyeztetett csoportokba tartozókat a betegség súlyos formáitól, és megelőzi a haláleseteket.
Rafila hangsúlyozta, a magas napi esetszám „nem ok a pánikra”, az iskolákat továbbra sem zárják be, a megszabott szabályoknak megfelelően azok az osztályok térnek át távoktatásra, amelyekben legalább három megbetegedést igazolnak.
A tárcavezető örvendetesnek nevezte, hogy folytatódhat az iskolai tesztelés. Szerinte ez hasznos, de nagyobb figyelmet kell fordítani arra, hogy a szülők helyesen végezzék el azt. Ugyanakkor ismét felhívta a szülők figyelmét arra, ha bármilyen tünetet észlelnek a gyermeküknél, ne küldjék iskolába.
Alexandru Rafila azzal számol, hogy február 10-15-e után már csökkenni fognak a napi esetszámok, és márciustól lazítani lehet a járványügyi intézkedéseken, addig azonban még egy nehéz időszak következik.
A Digi24 hírtelevízió értesülései szerint szerdán a bukaresti Witting (vasutas) kórházban is felfüggesztették a következő négy napra a beutalásokat a sebészeti és belgyógyászati részlegen, ahol a személyzet több mint tíz tagjánál és a betegeknél is koronavírus-fertőzést mutattak ki.
A Witting egyike annak a kilenc fővárosi kórháznak, ahol fertőzési góc alakult ki. A Digi24 szerint a fertőzés főleg a nővérek és ápolók körében terjed, akik között magasabb az oltással szembeni kételkedők aránya.