Közvitán a szigorítások május 15. utáni lazítására vonatkozó tervezet
Fogorvosi rendelő: A váróteremben senki sem tartózkodhat
A légúti tünetekkel rendelkező, otthoni elkülönítésben vagy karanténban levő, illetve az igazoltan koronavírus-fertőzött személyeket csak az erre kijelölt fogorvosi rendelőkben lehet ellátni május 15-e után.
A rendelőben - kivételes esetektől eltekintve (gyerekek, kísérőre szorulók stb.) - csak a páciens tartózkodhat.
A váróteremben senki sem tartózkodhat, ugyanakkor ajánlott eltávolítani a kávéautomatákat, vízadagolókat, újságokat, folyóiratokat, játékokat.
A rendelőket fertőtlenítőadagolókkal kell ellátni, rendszeresen fertőtleníteni kell a kilincseket, illemhelyeket.
Előnyben kell részesíteni a kártyás fizetést, a POS-terminálokat rendszeresen fertőtleníteni kell.
Csak előzetes telefonos/online időpont-egyeztetés alapján lehet kezelésre jelentkezni.
A 65 évesnél idősebbeket a rendelési idő elejére, az olyan kezeléseket, amelynek során permet képződhet, a rendelés végére kell időzíteni.
A pácienseknek fertőtleníteniük kell a kezüket, és mindenkinek megmérik a lázát.
A rendelő személyzetének sebészmaszkot, arcpajzsot és kesztyűt kell viselnie, az olyan kezeléseknél pedig, amelyek során permet képződhet, FFP2 vagy ezzel egyenértékű maszkot kell feltenniük.
A rendelőt minden páciens után kiszellőztetik, a felületeket (fogászati kezelőszék, orvosi asztal stb.) alaposan fertőtlenítik.
A gőzsterilizálásra érzékeny eszközöket 80%-os alkohollal mossák át.
Kerülni kell a betegek kórházi beutalását
A tervezet szerint a nem koronavírusos betegeket kezelő kórházaknak kerülniük kell a páciensek beutalását, elsősorban a lakhelyen vagy a járóbeteg-rendelőben történő kezelést kell előnyben részesíteniük. Mivel ugyanis a COVID-19-járvány a közösségi terjedés szakaszában van, minden beutalt pácienst potenciális fertőzöttként kell kezelni.
A kórházban jelentkező pácienseket szűrni kell, és a fertőzésgyanús személyeket elkülönítő kórtermekben kell elhelyezni, majd tesztelni kell koronavírusra.
A fertőzésgyanús pácienseknek kötelező módon maszkot kell viselniük, és egy erre kijelölt, más betegek által nem használt folyosón kell az elkülönítő kórterembe kísérniük őket az erre kijelölt alkalmazottaknak.
A javaslat szerint amennyiben nincs lehetőség arra, hogy egy kórterembe egy beteg kerüljön, elhelyezhetnek kettőt is egy szobában, de egymástól legalább kétméteres távolságra kell lenniük, és állandó jelleggel védőmaszkot kell viselniük.
Ha a fertőzésgyanús betegnél a teszt igazolja a vírus jelenlétét, a legközelebbi COVID-19-kórházba kell szállítani.
Az iskolákba csak lázmérés és kézfertőtlenítés után lehet belépni
A végzős osztályokba (nyolcadik, tizenkettedik és tizenharmadik) járóknak tartandó iskolai felkészítőkre csak lázmérés és kézfertőtlenítés után engedélyezett a belépés.
A legtöbb háromórás felkészítők alatt maximum tíz tanuló tartózkodhat egy osztályteremben. Az ötvenperces órákat tízperces szünetek szakítják meg, amelyek alatt alaposan ki kell szellőztetni az osztálytermeket.
A foglalkozásokon nem vehetnek részt azok a diákok és pedagógusok, akik krónikus betegségekben szenvednek, illetve ilyen betegekkel vagy 65 évesnél idősebbekkel laknak egy háztartásban. Az ilyen tanulók számára alternatív felkészülési formát dolgoznak ki.
Az órák kezdési időpontját úgy tolják el, hogy ne legyen több mint két osztálynak szünete egy időben.
Azokat az osztálytermeket, amelyekben a felkészítőkre, illetve a vizsgákra sor kerül, a foglalkozás kezdete előtt klór- vagy alkoholalapú szerrel fertőtlenítik, majd legalább harminc percig szellőztetik.
Az iskolákba csak lázmérés és kézfertőtlenítés után lehet belépni.
A tanulók és tanárok mindvégig maszkot viselnek. A teremben a tanulók kétsoronként ülnek úgy, hogy mellettük mindkét oldalon legalább egy-egy szabad hely maradjon.
A vizsgáztatás a fenti rend szerint történik azzal a különbséggel, hogy nem kötelező szünetet tartani.
Keresztelők, esküvők, temetések legtöbb 16 személy részvételével
Május 15-e után bármiféle feltétel és korlátozás nélkül engedélyezett a lakhelyül szolgáló település elhagyása a következő esetekben: munkavégzés céljából; humanitárius vagy önkéntes tevékenység céljából; mezőgazdasági tevékenység céljából, őstermelők esetében a termék értékesítése céljából, más településen levő ingatlan fenntartása céljából; hivatalos irat kiváltása céljából; orvosi kezelésen való részvétel céljából; más indokolt okból, mint például: gyerek, családtag, rokon ellátása; idős, beteg személyek ellátása; családtag elhalálozása.
A tervezet értelmében ugyancsak bármiféle feltétel és korlátozás nélkül engedélyezik a belépést az ország területére azon külföldi állampolgárok számára, akik: román állampolgárok családtagjai; európai uniós országok, az Európai Gazdasági Térséghez tartozó országok vagy Svájc állampolgárai, és romániai tartózkodási engedéllyel rendelkeznek; vízummal, tartózkodási engedéllyel vagy ezzel egyenértékű dokumentummal rendelkeznek; szakmai célból az országba érkező és ezt vízummal, tartózkodási engedéllyel vagy más, ezzel egyenértékű dokumentummal igazoló személyek; diplomáciai, konzuli személyzet; nemzetközi szervezetek személyzete, katonai személyzet, humanitárius segéllyel érkező személyzet; az országon átutazó személyek; nemzetközi védelemre szoruló személyek.
Bizonyos feltételekkel engedélyezik továbbá: a hívek jelenléte nélkül zajló egyházi tevékenységeket, illetve keresztelők, esküvők szervezését, temetések megtartását legtöbb 16 személy részvételével és a fizikai távolságtartás szabályainak betartásával; a szépségszalonok működését, az óvintézkedések szigorú betartásával; a teljesítménysportolók felkészülését az ezt a célt szolgáló, elkülönített központokban; a múzeumok, kiállítótermek működését; az egyéni szabadidős sporttevékenységeket (kerékpározás, futás, kajakozás, alpinizmus, vadászat, halászat stb.), legtöbb három személy részvételével.
Bizonyos feltételekkel engedélyezett: a közélelmezési egységek működése, de csak házhoz szállítással, elvitellel vagy úgynevezett drive-in értékesítéssel; az elektromos és elektronikai cikkek eladása szintén házhoz szállítással; a kereskedelmi központokban azon cégek működése, amelyek közvetlen külső bejárattal rendelkeznek.
Továbbra is kerülendő a három személynél nagyobb csoportosulás
A tervezet értelmében bizonyos feltételekkel és korlátozásokkal engedélyezett még: a lakhely elhagyása a megfelelő óvintézkedések betartásával, illetve szem előtt tartva, hogy továbbra is kerülendő háromnál több személy csoportosulása, ha azok nem egyazon család tagjai; a parkok újranyitása leszámítva a játszótereket; a település elhagyása a következő okokból: halaszthatatlan orvosi vizsgálat, egyéni szabadidős sporttevékenység - kerékpározás, futás, kajakozás, hegymászás, vadászat, halászat, egyebek) legtöbb három személy részvételével; korlátozott létszámban zajló családi eseményen való részvétel; a jármű szervizelése vagy kötelező műszaki vizsgájának elvégeztetése, amire a lakhely szerinti településen nincs lehetőség.
Nem nyitnának ki a kereskedelmi központok, vendéglők
Továbbra is tilos lenne a tüntetések, demonstrációk, koncertek vagy más ilyen jellegű szabadtéri események, továbbá a zárt térben tartott kulturális, művészeti, vallási, sport-, szórakoztató tevékenységek, szerencsejátékok szervezése és a gyógykezelések.
Az elkövetkezőkben is zárva tartanak az éttermek, a szállodák, motelek, panziók éttermei, a kávézók, beleértve a terasszal is rendelkező közélelmezési egységeket, és nem nyithatnak ki a kereskedelmi központok sem.
Szállodákban csak room-service
A szállodák halljába és minden szobájába fertőtlenítőszer-adagolót kell szerelni. A szállodák éttermei, bárjai, kávézói, cukrászdái egyelőre nem nyithatnak ki. Az étkeztetést room-service rendszerben, lehetőleg egyszerhasználatos evőeszközökkel kell megoldani.
Első körben nem nyithatnak ki a szállodák wellness-részlegei és játszóterei sem.
Ha egy szálloda vendégei között vagy személyzetének soraiban koronavírus-fertőzött személyt azonosítanak, a hotelt bezárják mindaddig, amíg minden helyiségét fertőtlenítenek.
A dokumentum azt ajánlja, hogy kerüljék a szálloda liftjeinek használatát, vagy ha mégis megteszik, egyszerre legtöbb két személy, lehetőleg ugyanazon család tagjai vegyék igénybe azt, és viseljenek maszkot.
A tervezet tájékoztató poszterek kitűzését javasolja, és előírja, hogy a recepciónál egészségügyi doboznak kell lennie, amelynek különböző védő- és fertőtlelenítő felszereléseket is tartalmaznia kell.
Kötelező lesz a maszk a tömegközlekedési eszközökön
A tömegközlekedési járműveken kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk viselete. A munkavállalókat arra ösztönzik, hogy ha felmerül a fertőzöttség gyanúja, maradjanak otthon.
A klímaberendezéseket légcserélős üzemmódban kell működtetni, az ablakokat menet közben a lehetőségekhez mérten nyitva kell tartani. A járműveket indulás előtt, illetve négyóránként fertőtleníteni kell.
Fel- és leszálláskor az utasoknak legalább egyméteres távolságot kell tartaniuk egymás között.
A településközi járatokon a vezetőülést el kell választani az utastértől.
Jól látható módon, zölddel kell megjelölni azokat a helyeket, ahol az utas tartózkodhat, úgy, hogy az utasok között legalább egyméteres távolság legyen. A felszállás kizárólag az első ajtón történhet, a többi ajtót csak leszállásra használhatják. A települések között közlekedő kisbuszok csak az ülőhelyeken, a fenti szabályok betartásával szállíthatnak utasokat.
A nemzetközi autóbuszjáratokon szintén meg kell jelölni az utasok lehetséges tartózkodási helyét, és el kell választani a vezetőülést az utastértől.
A vonatokon zölddel kell megjelölni azokat a helyeket, ahol az utas tartózkodhat, úgy, hogy a személyek között legalább egyméteres távolság legyen, a fülkés vagonokban pedig egy fülkében csak egy személy vagy csak ugyanazon család tagjai utazhatnak.
A szerelvényekhez nem csatolnak étkezőkocsit, a vécékben pedig víznek, szappannak és kézfertőtlenítőnek kell lennie.
A metrókban zölddel kell megjelölni azokat a helyeket, ahol az utas tartózkodhat, álló- és ülőhelyen egyaránt, úgy, hogy az utasok között legalább egyméteres távolság legyen.
A metróállomásokon úgy kell megszervezni a közlekedést, illetve a várakozást, hogy az utasok legalább egyméteres távolságot tarthassanak egymás között.
Maszk, lázmérés, távolságtartás az irodákban
A zárt terekben (irodákban) dolgozóknak kötelező módon a szájat és az orrot eltakaró, egészségügyi vagy más típusú maszkot kell viselniük. Eszerint amennyiben a munkavállalónak légúti fertőzésre utaló tünetei vannak (köhögés, tüsszentés, orrfolyás, láz), vagy kapcsolatba került igazoltan koronavírus-fertőzött vagy fertőzésgyanús személlyel, otthoni elkülönítésbe kell vonulnia.
A munkáltatóknak több időpontot kell megszabniuk a munkaidő elkezdésére és befejezésére, hogy kerüljék a torlódást érkezéskor és távozáskor, illetve hogy korlátozzák az egy időben bent tartózkodó alkalmazottak számát.
A munkahelyre való érkezéskor lázat mérnek, és azokat, akiknek a testhőmérséklete meghaladja a 37 Celsius-fokot, hazaküldik, azzal a javaslattal, hogy vegyék fel a kapcsolatot háziorvosukkal.
Az irodában egymásnak háttal ülők esetében biztosítani kell a másfél méteres távolságot, az egymással szemben elhelyezett íróasztalok közé pedig paravánt kell elhelyezni, amelyet naponta fertőtleníteni kell.
A munkáltatónak biztosítania kell a munkafelületek fertőtlenítését a munkanap elején, majd négyóránként. Az ebédszünetben is be kell tartani a kétméteres fizikai távolságot - áll még a tervezetben.