
Köztük látható egy Báthory Kristóf és egy II. Rákoczi György idejében készült építési tábla is, amelyek Kolozsvár középkori várfalain voltak elhelyezve. A múzeum vezetősége szerint „technikai okok” állnak a lezárás mögött, a berendezések meghibásodása veszélyezteti a műemléktárgyak biztonságát - olvasható a sajtóközleményében, amelyben nem pontosítják, hogy mikorra várható a hiba elhárítása.
Az intézmény vezetőségének közléséből kiderül az is: „új, váratlan lehetőségek merültek fel a kiállítás kiterjesztésére, a tárlat a római lapidárium gyűjteményével válik hamarosan teljessé”. Ezek szerint, ha a technikai baki el is hárul, a bővítési munkálatok miatt a középkori lapidárium átmenetileg továbbra is zárva marad meg nem határozott ideig – mindaddig, amíg a római és a középkori, illetve kora újkori kőanyagot nem tudják együttesen bemutatni. A véletlen és hirtelen egybeesés találgatásokra ad okot: vajon kinek szúrta a szemét a kincses Kolozsvárt idéző kőanyag bemutatása?
Borítókép: a Báthory-címert ábrázoló építési táblaRohonyi D. Iván felvétele