Karácsony János fizikus, nyugalmazott BBTE-oktató és dr. Széman Péter tüdőgyógyász szakorvos, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) országos elnöke vehette át tegnap délután Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának termében az Áder János köztársasági elnök által március 15-e alkalmával adott Magyar Arany Érdemkeresztet. Néda Zoltán fizikus, BBTE-oktató laudációjából megtudhattuk: tudományos és oktatói munkássága mellett Karácsonyt csupaszív embernek tartják kollégáit. Szabó Zsolt irodalomtörténész dr. Széman Pétert laudálva elmondta: az EMKE-elnök egész életét a szakma, a közösség és a művelődés melletti elkötelezettség jellemezte. A díjazottak meghatottan köszönték meg a kitüntetést, majd azt mondták: nem tettek mást, csak becsületesen dolgoztak ott, ahova a sors vetette őket. A díjakat Mile Lajos főkonzul adta át.
A díjátadásról szóló fotóriportunk itt megtekinthető.