Miután elkészítettem ezt a pofonegyszerű, zseniális desszertet, utánanéztem, mi a története, hogyan születhetett meg az ötlet, a kutakodás elején nem is sejtettem, hogy i. e. 2000–1000-ig kell visszaszaladnom. Történt ugyanis, hogy ebből az időből egy Neapolis (mostani Nápoly) vidékén letelepedett görög kolóniától származik a szó. Az árpából készített helyi fogásnak macaria vagy makaria volt a neve.
Érdekessége, hogy maga a név Makaria görög istennőtől, Héraklész lányától származik. Hogy mi az összefüggés az istennő és a tészta között? Úgy tűnik, az árpaételek az ókori görög temetések során alapvető fontosságúak voltak. Ez megmagyarázza, hogy az akkor még árpával készült makaróni hogyan került kapcsolatba az életét másokért feláldozó görög istennő halálával.
Az idők során a makariából maccheroni lett, amit durum búzából készítettek, amíg macaroni, azaz makaróni nem lett belőle. Hosszú ideig minden, ami tészta volt, makaróninak neveztek, nem csupán a hosszú, csőszerű, vékony tésztát. Valahogy úgy, mint ahogy a (nemcsak) székelyek mindenféle tésztát laskának hívnak.
És aztán megjelent a sajt… Már a 14. század eleji szakácskönyvben is megjelentek a makarónis receptek, amíg egy svájci szakács az 1400-as évek közepe táján teljesen új és magasabb szintre emelte ezt a tésztát. Martino da Como vagy Maestro Martino – ahogy akkoriban sokan hívták – a Vatikán és egy olasz herceg szakácsa volt, és talán ő lehetett a világ első celeb szakácsa. Saját összeállítású szakácskönyvében ír a középen lyukas tésztáról, amelyet vajjal, tejszínnel és sajttal kombinál. Martinónak tulajdonítható az első sajtos laska receptje.
Néhány évszázaddal később láthatjuk, hogy a krémes sajtos makaróni Anglia és Franciaország közkedvelt étele lett. Thomas Jefferson amerikai nagyköveti küldetése lejártával, 1789-ben tésztakészítő gépet csempészett Amerikába, hogy odahaza is el tudja készíttetni magának ezt az ételt. Bár abban az időben már keringett egy-két sajtos tésztarecept az államokban, Jeffersont tekintik a legnagyobb hirdetőjének, hiszen elnökké válása után a Fehér Házban is gyakran ezt az ételt főzette magának. A valósághoz hozzátartozik, hogy akkoriban mind a tészta, mind a sajt drága hozzávalónak számított, csak vagyonos családok engedhették meg maguknak.
Az étel sorsa akkor fordult nagyot, amikor a Kraft Food 1937-ben piacra dobta az első doboz sajtos makarónit (mac & cheese), „a háziasszonyok legjobb barátja”-ként reklámozva azt. Ez príma marketing fogásnak bizonyult, a cég nyolcmillió doboz ételt adott el egy év alatt. Könnyen elkészíthető egytál étel volt. Továbbá akkor került piacra, amikor a tejtermékeket még mindig borsos áron árulták, így lehetőség adódott a drága ételt megfizethető pénzért elkészíteni.
Azóta a sajtos tésztának vagy túrós laskának rengeteg változata lett, sokféle név alatt fut a világban. Nem kell messzire mennünk, mint tudjuk, az anyaországban a híres túrós tészta egyáltalán nem az az étel, amit mi túros laskának nevezünk. Hiszen míg az előzőt tehéntúróval készítik és szalonnapörcökkel tálalják, addig az utóbbi juhtúróval készül és tejföllel kínálják (ahol úgy kedvelik). Tőlünk kicsit távolabbra a sajtos tésztát hagymával vagy burgonyával is készítik, tojással vagy anélkül, s a temérdek sós változat mellett megjelentek az édesek is. És akkor végre eljutottunk a makarónipudinghoz. Nekünk is van saját desszertünk, ami a makarónipuding unokatestvére lehetne, és ez nem más, mint a híres vargabéles.
A makarónipudingot egyszerű elkészíteni, elronthatatlan desszert, a zsebünkbe sem kell mélyen belenyúlni, és a gyermekek is imádják. Ha jól meggondolom, olyan gyermekkel, aki nem szerette a csokoládét, már találkoztam, de aki a laskát visszautasította volna, még nem.
Hozzávalók:
250 g makaróni vagy csigatészta
3 tojás
1 doboz édes sűrített tej
50 g vaj
2 csomag vaníliás cukor
1 kk. vaníliakivonat
150 ml tejszín
csipetnyi só
szerecsendió
Elkészítés:
A tésztát sós vízben al dentére főzöm, leszűröm, hideg vízzel átmosom. Egy edényben összekeverem a felvert tojásokat a sűrített tejjel, az olvasztott vajjal, a tejszínnel, a vaníliás cukorral és -kivonattal, a sóval és a szerecsendióval. A keverékbe beleforgatom a jól leszűrt tésztát, majd alaposan kivajazott tűzálló edénybe öntöm, s 170 fokon 30-40 perc alatt megsütöm. Akkor van kész, amikor a teteje szépen pirulni kezd. Miután kivettem a sütőből, legalább 15 percig hagyom hűlni, nem egyébért, csak akkor szebben lehet tálalni. Porcukorral megszórom, bogyós – évszaktól függően friss vagy fagyasztott – gyümölcsökkel, lekvárral tálalom. A gyermekek imádják ezt az illatos, vaníliás csodát.
