Ernelláék Farkaséknál, Egy őrült naplója, Jóembert keresünk
Elsőként november 25-én a Látókép Ensemble Ernelláék Farkaséknál című előadását tekinthetik meg az érdeklődők 17 és 22 órától a Tranzit Házban (Malom/Barițiu utca 16. szám). Hajdu Szabolcs színházi és filmrendező előbb színházi előadásként rendezte meg a történetet, majd ennek alapján készült a nagysikerű film, amelyet a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon a legjobb filmnek járó Kristály Glóbusszal jutalmaztak. A történet szerint Ernella, Albert és 10 éves kislányuk, Laura a jobb megélhetés reményében elhagyták az országot, de Skóciában nem boldogultak, ezért hazajönnek. Az éjszaka közepén beállítanak Ernella nővéréhez, Eszterhez, aki férjével, Farkassal és Brúnó kisfiukkal jobb anyagi helyzetben él. A kérdés az, hogy a két család hogyan és meddig tudja elviselni egymást Eszterék budapesti albérletében.
Hétfőn, november 28-án szintén két alkalommal, 16 és 21 órától látható N. V. Gogol Egy őrült naplója című monodrámája Keresztes Tamás előadásában. Az előadás a Katona József Színház, az Orlai Produkciós Iroda, a FÜGE és a MASZK Egyesület koprodukciójaként jött létre Bodó Viktor rendezésében. A történet főszereplőjét, a szemünk láttára a realitásérzékét folyamatosan vesztő, vagy már eleve labilis valóságérzékelésű hivatalnokot Keresztes Tamás játssza, aki nem először kap főszerepet Bodó-előadásban. Rá épült a Katona József Színház híres Ledarálnakeltűntem című előadása is, amely érdekes párhuzamként szintén egy kiszolgáltatott kisember kényszerű ámokfutását mutatta be.
A fesztivál zárónapján, december 4-én 19 órától ismét egy magyarországi társulat előadása látható, ezúttal a nagyszínpadon. A budapesti Vígszínház Bertolt Brecht Jóembert keresünk című előadásával lesz jelen a fesztiválon Michal Dočekal rendezésében, főszerepben Eszenyi Enikővel.
A történet szerint három Isten érkezik egy nagy szegénységben élő városkába, hogy próbára tegyék az emberek jóságát. A próba egyszerű: találniuk kell valakit, aki szállást ad nekik. Az isteneknek azonban csalódniuk kell, mert hosszú útjuk során senki sem akad, aki befogadná a három idegent. Csak egy pénztelen utcalány látja őket szívesen: Sen Te, akit a jótéteményért megajándékoznak, mert abban bíznak, Sen Te példája bebizonyítja majd, hogy jó emberek is élhetnek emberhez méltó életet a Földön. Az ajándék segít Sen Tének talpra állni, de közben az istenek kísérletének alanyává is teszi: kérdés, hogy képes lesz-e jó maradni egy olyan világban, ahol hatalmas a szegénység, és mindenki csak a saját, önző érdekeit tartja szem előtt, vagy tigrissé kell válnia, hogy megvédje magát.
A fesztivál programjában szereplő tíz nagytermi előadásra Interferences Grand 2016 néven 200 lejért kedvezményes jegycsomag vásárolható online a www.biletmaster.ro weboldalon, vagy személyesen a színház jegypénztárában. A fesztivál teljes programja elérhető a színház honlapján.
(A borítókép Almási J. Csaba felvétele, jelenet a Jóembert keresünk című előadásból)