Potyó István karnagytól és koncertszervezőtől megtudhattuk: a Neumarkt Brass együttes 2010-ben alakult, mind az öt hangszeres előadó – Ambrus László, Chițimia Ciprian (trombita), Gavril Radu (kürt), Fábián András (harsona) és Boțan Cosmin (tuba) – a marosvásárhelyi filharmónia tagja. Az együttes megalakulása óta több bel- és külföldi koncerten léptek fel.
A rézfúvósok műsorán ismert és dallamos művek szerepeltek, úgy mint G. F. Händel: Vízizene szvitje, J. S. Bach: Air, A. Vivaldi: c-moll concerto, T. Albinoni: Adagio és d-moll Allegro, illetve J. S. Bach–Ch. Gounod: Ave Maria.
A fúvósok mindegyike tapasztalt, többéves vagy akár több évtizedes pályafutást tudhat maga mögött. Ha azt vesszük alapul, hogy az együttes megalakulásától számított kilenc év során rendszeresen koncerteztek, akkor a mostani nagyon jó teljesítményüket magától értetődőnek kell tekintenünk. Játékukon hallatszott, hogy összeszokott csapatról van szó, akik muzikálisan és ízlésesen tolmácsolták ezeket az ismert zeneműveket.
Az a tény, hogy most a templomban léptek fel, és a szép számú közönség sokkal jobban láthatta a szép, fényes fúvós hangszereket és az előadókat, bensőséges hangulatot teremtett. És ez a kellemes, emberközeli érzés volt az, ami különleges ízt adott ennek a fellépésnek.
A koncert végén meglepetésként énekes szólistát is meghallgathattunk: az együttes a S. Toduta Zenei Főgimnázium elemi tagozatos kisdiákjának, Tekeres Áronnak az énekét kísérte. Jó lett volna, ha a kristálytiszta intonációval éneklő gyerek kezébe egy mikrofont is adtak volna, hogy a hátul ülők is hallhassák a teljesítményét.
(Borítókép: Tekeres Áron és a Neumarkt Brass rézfúvós együttes. A szerző felvétele)