Hamvazószerdán az előző év virágvasárnapján megszentelt barka hamujával a pap keresztet rajzol homlokunkra, s közben ezt mondja: „Emlékezz, ember, hogy porból lettél és porrá leszel!” Földi életünk végességére figyelmeztet bennünket ez a mondat. De lehet mondani ilyenkor Jézus programadó felhívását is: „Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban”.
Ha csak egyetlen ponton is akarjuk önmagunkat jobbá tenni, egyetlen hibánkról próbálunk leszokni, akkor is elindultunk a jó úton. Ez az értelme és célja a katolikus egyházban is a nagyböjti időnek, amikor közel hat héten át készülünk a legnagyobb keresztény főünnepünkre, húsvétra.
Nagyböjt. Szóval koplalás? Nem nevetséges? – kérdezik ironikusan egyesek. Erre én is megkérdezném: még akkor is nevetséges, ha az igazi keresztények az áldozatot Jézus kedvéért vállalják? Legalábbis így volna jó. Azért kell böjtölnünk, hogy ezzel lerójuk tiszteletünket a szenvedő Jézus iránt. A rá emlékezés jobbá tesz bennünket, hozzá hasonlóbbá.
Mindez vonatkozik ugyanakkor a pénteki bűnbánati napra is. Tudjuk jól, ezen a napon szenvedett és halt meg értünk Jézus Krisztus. A nagyböjt, valamint a pénteki napok értelme: Ő áldozattá lett értem, én is áldozatot hozok érte hálám jeléül, tudatosan. Ez a vállalás szabad választás, így jobban eszünkbe vésődik a lényeg: a megváltó Jézus Krisztus.
Így szentel meg minket a nagyböjt, mert az emlékezés és a meghozott áldozat közelebb visz az üdvözítőhöz. Maga az Úr Jézus is böjtölt, miután a Jordán folyóban Keresztelő Szent János által megkeresztelkedett és a pusztába vonut. Negyven napon át böjtölt, és így készült fel isteni megváltói működésére.
Nekünk, keresztényeknek magában Istenben kell látnunk erkölcsi életünk alapját. Istenben, aki a szeretet. Hozzá kell hasonlítanunk, nekünk is szeretni kell, különben láthatatlan fal meredezne közöttünk, emberek között és egymás számára idegenek maradnánk. A nagyböjtben még inkább tudatosítjuk, hogy életutunkon példaképünk Isten igéje, Jézus Krisztus kell hogy legyen. Már akkor kapcsolatba kerültünk vele, amikor megkereszteltek. Újra meg újra találkozunk, amikor az evangéliumból egy-egy részt olvasunk vagy hallunk, amikor szentmisén vagy más liturgikus cselekményen veszünk részt és amikor a szentségekhez járulunk.
A hústilalom és a böjt mellett sok mással is kifejezhetjük szeretetünket. A fontos az, hogy amit teszünk, azt szeretetből tegyük. Ebben az időszakban hatványozottan szolgáljuk embertársainkat, naponta legalább egyszer szerezzünk valakinek örömöt. De fontos az is, hogy Jézusból bátorságot merítve, mindig az igazságot mondjuk és abban éljünk.
Elmélkedésében Urbán József piarista szerzetes pap, angolnyelv-tanár – 2015-től a piarista rend ázsiai cirkumskripciójáért felelős generálisi asszisztense, valamint az Apostoli Szentszéktől kapott engedéllyel, 2019-től az indiai viceprovincia vezetője (viceprovinciálisa) is – így ír a nagyböjtről: „Időnk nagy részében nem tudatosan cselekszünk, hanem rutint követünk. Lehetetlen is volna mindig mindent előbb meghányni-vetni és csak aztán cselekedni.
Azért mégis rossz volna, ha sosem lépnénk ki a rutinokból, rossz volna, ha sosem kérdeznénk rá, miért is teszünk dolgokat. Azt a nagy kérdést pedig, amely egész életünk miértjére kérdez rá, súlyos mulasztás volna nem feltenni. Miért élek? Miért vagyunk a világon? Erre a kérdésre választ keresni egész életünkben feladatunk marad. És erre a már-már megválaszolhatatlanul nagy kérdésre jól megválasztott kis miértekben kísérelhetünk meg választ találni.
Ilyen jól megválasztott kis »miért?« a jótett, az alamizsnálkodás, a böjt, az ima – afféle megállók, szünetek, a reflektálatlan rutin megakasztásai ezek. Ezért sincs értelme mások előtt, mások elismerését keresve tenni bármelyiket is. A válasznak semmi köze mások tekintetéhez, hiszen a válasz nem tud másoktól jönni. Nem kintről, hanem bentről érkezik. Személyes.
Jézus háromszor is hangsúlyozza ezt a személyességet, amikor azt mondja, hogy a rejtekben Atyjával találkozunk. Találkozásra hív Jézus. Annak egyre mélyebb megértésére és megélésére, hogy »látva vagyok«, »látva vagyunk«. Nem vizslatva vagyunk, nem felügyelet alatt élünk, hanem »látva vagyunk«. Vagyis van válasz a miértre, van igazság, van rólunk szóló igazság, amelyet lehet és érdemes keresnünk” – hangsúlyozza Urbán József.
Nyomatékosítanám, hogy a nagyböjt mindannyiunk számára kegyelmi időszak arra, hogy többek között megtanuljuk Jézustól, milyenek legyünk barátainkhoz és ellenségeinkhez, jó- vagy rosszakaróinkhoz. Ezt pedig azért, mert keresztények, Krisztushoz tartozók vagyunk, akinek tanítása mindent felülmúl, mert Isten tanítása. Soha ne feledjük, hogy Jézus nemcsak szóval tanított, hanem életével is. Ezért lelkesedünk érte s ezért követjük, igyekezve megformálni magunkban a krisztusi jellemet.
