
Közleménye szerint a politikus „egy politikai és személyes kihívásokkal terhelt időszak” után hozta meg ezt a „felelősségteljes” döntést, „az USR és Románia jövőjébe vetett bizalommal”.
Lasconi szerint a jelenlegi helyzetben a lemondása természetes és jó döntés.
„Nyugodt szívvel mondok le, mert az elmúlt egy évben mindent tőlem telhetőt megtettem, hogy Romániát jobbá tegyem” - fogalmazott az USR elnökjelöltje, aki a szavazatok 2,68 százalékát szerezte meg az első választási fordulóban.
Dominic Fritz az ügyvívő elnök
Dominic Fritz veszi át ügyvivő jelleggel a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vezetését - közölte Ionuț Moșteanu.
Az USR képviselőházi frakcióvezetője a Digi24-nek nyilatkozva természetesnek nevezte Lasconi döntését, és kijelentette, hogy a párt jelenleg a május 18-i második fordulóra koncentrál, amelyen Nicușor Dant fogja támogatni, hogy Románia Európa-barát pályán maradjon.
Azt is elmondta, hogy az USR június 21-ére kongresszust hívott össze.