Lasconi megköszönte a támogatást a magyaroknak

„Az összes román elnöke leszek! Nemzetiségre való tekintet nélkül!” – hangsúlyozta Elena Lasconi az RMDSZ-nek és az erdélyi magyaroknak címzett üzenetében, amelyben megköszönte a támogatást.

„Az erős demokrácia az a demokrácia, amely tiszteletben tartja a kisebbségeit. És mi együtt erősek vagyunk! 

Köszönöm Kelemen Hunor úrnak, hogy világossá tette: azt akarja, hogy Románia továbbra is a nyugati irányt kövesse. Köszönöm neki a támogatását.

Önök, romániai magyarok, jól tudják, hogy mennyire fontos a demokráciánk megőrzése. Tudom, hogy számíthatok az Önök támogatására ezen a vasárnapon! Minden rendben lesz!” – fogalmazott.

A Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétfő este döntötte el: az RMDSZ ezúttal is a „kisebbik rosszat” választja, és a romániai elnökválasztás második fordulójában a magyarellenes erők által pártfogolt Călin Georgescuval szemben Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát (USR) jelöltjének a támogatására szólítja fel az erdélyi magyarokat.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn kijelentette, hogy az alakulat által megrendelt közvélemény-kutatásában a koalíciót alkotó pártok közös jelöltjeként csak Crin Antonescu fog szerepelni, és véleménye szerint az államelnök-választásra a koalícióban leszögezett időpont korrekt, mert nem esik egybe a húsvéttal vagy a virágvasárnappal. Ciolacu a PSD vezető testületének ülése előtt nyilatkozott az újságíróknak a párt központi székhelyén – számolt be az Agerpres hírügynökség.
Belpol