![Lazítások – lehetnek nézők a sporteseményeken, szervezhetők koncertek és konferenciák](/sites/default/files/styles/wide/public/2023-11/image-journal-article-img_id.4806457%2Bt.1637336937380_1.jpeg?itok=ssAZU1bf)
Engedélyezik a sporteseményeken való részvételt a koronavírus ellen teljeskörűen beoltott vagy a betegségen átesett személyek számára, ugyanakkor ismét lehet szabadtéri koncerteket, fesztiválokat, továbbá előadásokat és konferenciákat szervezni Covid-igazolvánnyal rendelkezők részvételével
Az erről szóló határozatot mai ülésén fogadta el az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU), ám a javasolt intézkedéseket még a kormánynak is jóvá kell hagynia.
A sportesemények esetében az enyhítés mind a szabadtéri, mind a zárt térben sorra kerülő rendezvényekre vonatkozik, a közönséget a nézőtér befogadóképességének 30 százalékáig lehetne beengedni, a nézőknek maszkot kell viselniük.
Koncerteket, fesztiválokat legtöbb ezer fős közönség előtt lehet majd tartani, a szervezőknek nézőnként 4 négyzetméternyi teret kell biztosítaniuk.
Konferenciák esetében 150 fő a maximális létszám, a tér maximum 30%-os kihasználtsága és maszkviselés mellett.