Az RMDSZ egészségügyi szakpolitikusa elismerte: jelenleg valóban nem egyszerű a krónikus betegek helyzete, hiszen amennyiben nem adódik sürgősség, többnyire telefonon kell háziorvosukkal, kezelőorvosukkal tartaniuk a kapcsolatot. – Ugyanakkor bevezették, hogy a telefonon zajló egészségügyi szolgáltatásokat is fizeti a biztosító, és meghosszabbították a gyógyszerek kiváltásának határidejét is; ezek a kibocsátásuktól kezdve még három hónapig érvényesek – magyarázta László Attila. Elmondta: a gond az, hogy a visszajelzések szerint, az elmúlt időszakban a krónikus betegek állapota romlott, ugyanis – vélhetőleg a megfertőződéstől tartva – túl későn fordulnak orvoshoz, még akkor is, ha betegségükből adódóan sürgősségi beavatkozásra lenne szükség.
– Az egészségügyi ellátórendszerből érkezett visszajelzések szerint, megemelkedett például azoknak a diabéteszes betegeknek a száma, akik nem tudják megfelelően egyensúlyban tartani vércukorszintjüket. Hasonlóképpen, a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők közül is sokan túl későn fordulnak orvoshoz – emelte ki a szenátor. Úgy vélte, valószínűleg nem sikerült eléggé elmagyarázni a lakosságnak, hogy vannak külön egészségügyi intézmények, amelyek kifejezetten a koronavírus-fertőzötteket fogadják és kezelik, és azok a kórházak, klinikák, amelyek az egyéb betegségekben szenvedőket, és a sürgősségeket látják el.
Kérdésünkre, hogy mit tanácsol a krónikus betegeknek, László Attila kiemelte: forduljanak továbbra is bizalommal, és idejében kezelőorvosukhoz; továbbá, ha szükséges, hívják a mentőszolgálatot, mivel gyógyulási esélyeiket, sőt adott esetben túlélésük valószínűségét csökkenti, ha nem kapják meg idejében a szükséges egészségügyi ellátást (például infarktus, agyvérzés-gyanúja esetén). Kiemelte, a rendszert úgy alakították ki, hogy az egyéb sürgősségek ne keresztezzék az útját a koronavírus-fertőzés tüneteivel érkezett pácienseknek. Elmondta azt is, hogy a daganatos betegek kezelése is folytatódik – az onkológiai intézetekben és bizonyos esetekben otthoni ellátásban is.
Az RMDSZ egészségügyi szakpolitikusa arra is felhívta a figyelmet, hogy a krónikus betegek ellátása mellett, legalább annyira fontos, hogy az egyéb sürgősségeket is időben elláthassák. – A sebész kollegák például arról számoltak be, hogy hetek óta nem szembesültek egyszerű, akut problémák megoldását célzó műtétekkel, például vakbélgyulladásokkal; ez azt jelenti, hogy még vakbélgyulladás esetén is ódzkodnak a sürgősségi ellátórendszerhez fordulni az emberek; így a sebészekhez már vélhetőleg akkor kerülnek az érintettek, mikor a gyulladás a perforált vakbél miatt tovább terjedt, és a már életveszélyes hashártyagyulladás is kialakult – magyarázta az orvos-politikus.
Kérdésünkre, hogy az asztmások, különböző allergiákban szenvedők mennyire téveszthetik össze saját tüneteikkel a koronavírus-fertőzés tüneteit, az orvos-politikus elmondta: a száraz köhögés közös tünet lehet, de a Covid-19 megbetegedés jellemzően lázzal és torokfájással is jár.