Kelemen Hunor: tegyünk félre minden ellenérvet, fenntartást, és támogassuk Dant

Az erdélyi magyaroknak félre kell tenniük minden ellenérvet, fenntartást, Nicușor Dan független jelöltet kell támogatniuk, a magyarellenes jelölt ellen kell szavazniuk, mert ez a közösség érdeke - hangoztatta hétfőn közétett videóüzenetében az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor a megismételt államfőválasztás második fordulójára utalva közölte: "Én Nicușor Dant fogom támogatni, és arra kérlek benneteket, arra kérek mindenkit, aki bízik bennem, aki nem akarja, hogy Simion legyen Románia következő elnöke és az AUR kormányozzon, hogy támogassuk a második fordulóban Nicusor Dant. "

Az RMDSZ elnöke megköszönte a magyar választópolgárok részvételét az államfőválasztás vasárnap tartott első fordulójában, rámutatva, hogy 70 százalékuk - és egyes településeken ennél is többen - a szövetség által is támogatott közös jelöltre, Crin Antonescura adta a voksát.

"Ezt mutatja az ország térképe is. Mi megnyertünk öt megyét: Kovásznát, Hargitát, Marost, Szatmárt is Bihart" - mondta Kelemen Hunor arra utalva, hogy a felsorolt erdélyi megyékben a kormánykoalíció jelöltje végzett az első helyen. Emlékeztetett, hogy Kolozs megye és Bukarest kivételével - ahol a független Nicusor Dan kapta a legtöbb voksot - az ország többi részében George Simion, a többi parlamenti párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője és elnökjelöltje győzött.

"Mi magyarok becsülettel helytálltunk" - értékelt Kelemen Hunor, aki szerint az erdélyi magyarok megértették a veszélyt, mivel tudják, hogy mi forog kockán egy magyarellenes elnökkel és egy olyan kormánnyal, amelyben magyarellenesek vannak.

"Ki kell mondanunk ismét világosan és egyértelműen: ha Simion lesz az elnök - mert ez a nagy veszély -, és az AUR kormányra kerül, iskoláink, jogaink, nyelvhasználatunk veszélybe kerül" - húzta alá közösségi oldalán közzétett videóüzenetében az RMDSZ elnöke.

Kijelentette: az első forduló eredménye nem az erdélyi magyarokon múlott, és a második fordulóé sem múlhat rajtuk. Ezért az egyedüli helyes és felelős döntés, ha az erdélyi magyarok az elnökválasztás második fordulójában a magyarellenes elnökjelölt ellen szavaznak. "Ezt diktálja a józan ész, ezt diktálja a magyar érdek, és ezt diktálja a becsület" - hangsúlyozta a szövetségi elnök.

promedtudo2Hirdetés