Egyetlen termék megszűnése sosem jelenti a sajtószabadság vesztét, de mindig azt jelenti, hogy annak fogyasztóit megfosztják valamitől, hogy korlátozzák azoknak a szabad tájékozódáshoz való jogát, az anyanyelven való tájékozódás jogát.
Ma egy, holnap ki tudja hány olyan termék szűnhet még meg, amely az idősödő, még lapolvasó romániai magyar közösséget szolgálja, azokat, akik hisznek még a közösségért való munkálkodásban, akik figyelemmel kísérik még azt, ami a nagyvilágban történik, nem csak az ők kis saját médiabuborékjukban. A komótosan, papírról olvasható, szerkesztett, tisztafejezett, korrektúrázott lapok megszűnése a nyelv romlását is eredményezi. Azt hittük – naivan –, hogy ez leginkább a szórványban történhet meg. Íme, megtörténhet és megtörtént Szatmárban is, ahol a lakosság egyharmada magyarnak vallotta magát a 2011-es népszámláláskor, és ahol jó 10 évvel ezelőtt két magyar lapot is eltartott az ottani magyarság, mert akkor volt rá kiadói szándék is.
Évekkel ezelőtt szó volt már arról, hogy össze kellene fognia például a szórványban megjelenő lapoknak, hogy helyi mutáns oldalakkal meg lehetne oldani a teljesebb, pontosabb tájékoztatást mindenhol, ahol magyarok élnek. Ehhez kellett volna egyetlen központi – akár virtuális – szerkesztőség, ahol az alapul szolgáló laptest elkészül, és kellettek volna helyi kisebb „fiókok”, ahol a helyi oldalak tartalmát összeszedik, és esetleg összeállítják.
Az utóbbi 30 évben talán soha nem volt könnyű kisebbségi lapot kiadni. Hol azért, mert nem volt, vagy elérhetetlenül drága volt az újságpapír (s most újra az), hol pedig azért, mert gondot okoz az újságírók tájékozottsága-felkészültsége, illetve – mecénások hiányában – a jó munkaerő megfizetése, megbecsülése. Ma is sok szerkesztőségben többen dolgoznak jól erkölcsi kötelességből, mint ahány kollégát rendesen meg tudnak fizetni minőségi munkájáért. Innen csak egy lépés a pályaelhagyás, a szakma és a médiatermékek egyidejű silányodása. Ezért mégsem tehetők felelőssé az újságírók. Nem ők írják a médiastratégiákat, nem ők végeztetik a szociológiai felméréseket, közvélemény-kutatásokat, amelyek előre jelzik, amikor baj van: ők csak esetleg ismerik és ismertetik az eredményeket.
Hibás a rendszer, ahol ismert politikusok lehetnek médiavezérek, még akkor is, ha valamikor próbálkoztak újságíróként is pályájuk elején. Magas szinten már nem átjárható ez a két szakma. Hibás a rendszer, amelyben nem lehet 2-4 órával foglalkoztatni egy lapkihordót, mert a munkaadónak többe kerül, mint egy főállású, miközben ez a munka például ideális mellékállás – volna. Hibás a rendszer, amely megengedi, hogy a posta szolgáltatásai döntsék el a napilapok megjelenését, megszüntetve ezzel a szombati lapszámokat, és hibás a rendszer, amely ennyi idő alatt nem termelt ki alternatívát, vagy hagyta azt elveszni, amikor még megtarthatta, fejleszthette volna.
Hibásak vagyunk, mert mindezt elfogadjuk?
(Elhangzott a MÚRE október 7-9 között megszervezett szakmai találkozóján Gyergyószárhegyen, a „Lapok és kiadók színe és fonákja. Változatok, támogatások, lehetőségek” című beszélgetés vitaindítójaként.)
