A cél nem a szülők megbüntetése, hanem ellátni őket minél több és pontosabb információval a kötelező oltások természetéről, előnyeiről, mellőzésének veszélyeiről, a tájékoztatás feladata elsősorban a házi orvosokra hárul – áll a tervezetben.
A közzétett indoklás leszögezi: az állam minden gyermek és fiatal számára garantálja az egészséghez és tanuláshoz való jogot, ennek biztosítása érdekében ezért csak akkor lehet beíratni ezentúl a gyermekeket a különböző oktatási intézményekbe, ha a szülők igazolni tudják, hogy megkapta a kötelező oltásokat.
A jogszabály kidolgozói ugyanakkor azt kezdeményezik: különítsenek el egy évre elegendő vakcina tartalékot, hogy az oltóanyagok szállításának akadozása ne okozzon többet gondot.
Alexandru Rafila, a Román Mikrobiológiai Szövetség elnöke tegnap bejelentette: az utóbbi héten további két halálesetet regisztráltak, ezzel 21-re növekedett a kanyarójárvány áldozatainak száma. „Egy 17 éves fiatal lány halt meg, akinél más szervi bajokat is diagnosztizáltak, illetve egy másfél éves kisgyerek, egyikük sem volt beoltva”, tájékoztatott Rafila.
Florin Bodog egészségügyi miniszter keddi sajtóértekezletén árnyalta a törvénytervezet indoklásában fogalmazottakat. A tárcavezető elmondta: bár a tervezetben nem szerepel semmiféle szankció, „de – mint tudjuk - ha azt akarjuk, hogy be is tartsák a törvény előírásait, szükség van egy ilyen fejezetre. Máris létezik néhány javaslat erre vonatkozóan, mindazonáltal fontosnak tartottuk, hogy legyen meg a közvita”, fogalmazott. Újságírói kérdésre, miszerint az oltás megtagadása kiskorú veszélyeztetésének minősül-e, és az erre vonatkozó büntetést vonhatja maga után, a miniszter igennel válaszolt.