A politikus szerint a programon belül öt prioritási kategóriára bontották az összeg elosztását. Többek között a járóbetegek számára kialakított szolgáltatásokat javítják orvosi, illetve iskolai orvosi rendelők építésével, ingyenes szűrési lehetőségekkel.
Tudatta: kisebb városi kórházakat is létrehoznak és rehabilitációs egészségügyi intézményeket építenek a krónikus betegeknek, kórházi laboratóriumokat, speciális egészségügyi egységeket a ritka és genetikai betegségben szenvedők számára. Ugyanakkor közel fél milliárdból pedig onkológiai központot, daganatos betegségek diagnosztizálását és kezelését végző intézményeket, rák-diagnózissal foglalkozó laboratóriumokat építenek.
„Sokszor halljuk a panaszt, hogy nem arra költjük a pénzt, amire kellene, hiszen elhanyagoltak a korházaink és nincsenek felszerelve. Most viszont sikerült egy olyan egészségügyi programot megalkotni, ahol nem csak a városokban javítunk a körülményeken, és nem csak a városi korházakat modernizáljuk, hanem falvakon is felszereljük az iskolai rendelőket, valamint új orvosi rendelőket építünk, így nem kell a szomszédos vagy annál messzebbi településre menni. De a krónikus betegségekkel küzdők számára is építünk új, jól felszerelt klinikákat, rehabilitációs központokat, laborokat” – nyilatkozta Hegedüs Csilla államtitkár.