A svájci székhelyen bekövetkezett exitus mintegy jelzésértékű, kicsit erőltetve sorssszerű lezárása annak 96 éves pályának amelyből 49 évet töltött számkivetésben. A családi tradíciót követő végtisztesség-tétel okán a temetésre Curtea de Argeşen kerül sor, de ez a momentum csak a napi hírfluxus része. Mihály két ízben összesen tíz évet ült Románia trónusán, az első szakaszban kiskorúként, másodjára fiatalemberként. A körülmények nem kedveztek kibontakozásának, alkata (beszédhibája és enyhén félszeg zárkozottsága) sem segítették közszereplői-politikai ívelését, de volt a személyiségében, fellépésében mindig egy jó adag hitelt és tiszteletet generáló kisugárzás. Összességében tragikus figura, aki méltósággal viselte el a rá kirótt-oktrojált feladatkört és a vele kapcsolatos hiányérzetek egy része tulajdonképpen torzult elvárások összegeként értelmezhetők: Antonescu idején nem tudott érdemben ellensúlyként működni, a kommunisták hatalomra törését sem állt módjában legfeljebb, ha lassítani, és visszatérésekor sem vállalta be még csak jelképesen is a jobboldali spektrum támogatását.
Ahogyan korosodott, a rojalisták egyre lanyhuló hévvel követelték a monarchia visszaállítását, mindig akkor vetődött fel többnyire elméleti szinten a királyságnak, mint intézménynek a valós rehabilitációja és funkcionális tényezőként való említése, amikor az ország éppen nem tudta, merre tartson. És elég gyakran nem tudta …
Most sem tudja, hogyan kezelje a hírt. Leszámítva a királyi család körüli intrikák vélt, de inkább valós politikai hátterét, a kiebrudalt unoka történetét, stb. , elkezdődik az eszeveszett versengés, hogy ki mond nagyobbakat, szebbeket, meghatóbbakat a nyugovóra tért ex-királyról, össznemzeti licit lesz a “hogyan gyászoljuk hevesebben Őfelségét” jelszó alatt.
Ha a zsebkendőből felemeljük kobakunkat, láthatjuk, hogy Európának ez a térsége nem kedvezett a királyságok utóvirágzásának: Bulgáriában a volt cár ugyan vállalt miniszterelnöki posztot, de a Habsburgok közül mindössze a Vörös Kereszt vezetésében jeleskedett Magyarországon az egyik utód, és persze Ottó, aki több volt mint kontinentális méretekben gondolkodó politikus. Ebben a mezőnyben meg lehet kockáztatni az árnyalást, miszerint Mihály hozta a formáját.
De mivel mint a mesében, a valóságban is az utódlási gondok okozzák a cselekmény újabb bonyodalmát, itt is a perspektívavesztés nyomós gyanújával kell számolnunk, miközben tudjuk, hogy a rokon koronás csemete, a négyesztendős György ott túl a La Manche csatornán egy rendőrkocsit kért saját kezűleg jegyzett Mikuláshoz címzett levelében.
