Egyik reggel csodálatos napra virradtam. Oly sok év után gazdám végre leemelt a polcról, leporolt és egy lágy mozdulattal felnyitott. Végre, megoszthatom vele azt a sok ismeretet, ami bennem lakozik – gondoltam magamban, ám hirtelen összecsukott, és néhány társammal együtt berakosgatott egy dobozba. Elszállított egy olyan helyre, ahol frissen pörkölt kávé illata lengedezett a levegőben. Nagyon rég éreztem ehhez hasonlót. Mialatt a dobozban ültünk, teltek a napok, és egyre inkább kezdett zavarni a sötétség. Azt hittem, már soha többé nem fognak kiszedni abból a kényelmetlen zugból. Aztán hirtelen elérkezett a nagy nap. Több ezer hozzám hasonló sorstárssal elszállítottak egy mesebeli helyre: a hatalmas falak kőből voltak kirakva, mindenhol emberek sürögtek-forogtak, és annyi kéz hozzámért, mint még soha. Már ekkor éreztem, hogy valami nagy dolog van készülőben. Hirtelen hatalmas feliratot pillantottam meg: Szembenéztem az előítéleteimmel, személyesen találkoztam sztereotípiáimmal. Az alatta levő írást már nehezemre esett elolvasni, mert sokat gyengült a látásom az elmúlt évtizedekben, de az egyik mellettem levő öcskös kisegített. Könyvturi | élőKönyvtár – betűzte ki határozottan.
