A SZÁT döntése értelmében március 13-ig várják a civil szervezetek, a pedagógusszövetség, a történelmi magyar egyházak, RMDSZ-tagok, de főként a magyar emberek javaslatait, azt kérve tőlük: maguk is „alakítsanak” azon az úton, amelyen a következő két évben haladnia kell a szövetségnek.
A kongresszusi biztos szerepét is ellátó Porcsalmi Bálint szerint az RMDSZ idei kongresszusának a tétje stratégiai irányt mutatni a következő két esztendőre, valamint számot adni arról, hogy mit sikerült megvalósítani a parlamenti választást követő időszakban.
„Erdély. A jövő! című választási programunkban konkrét intézkedéseket javasoltunk Erdély fejlesztésére, olyan cselekvési tervet dolgoztunk ki, amely válaszokat ad az erdélyi magyar közösség elvárásaira, problémáira. Májusban húznunk kell egy vonalat, meg kell vizsgálnunk, hogy mit sikerült elérni a négy évre kitűzött célokból, pontosan kell látnunk, hol állunk” – fogalmazott Porcsalmi Bálint.
Úgy véli: az erdélyi magyar közösség érdekeit csakis akkor lehet eredményesen és hitelesen képviselni, ha a szövetség bátran politizál, ha őszintén beszél azokról a problémákról, amelyekkel szembe kell nézni az elkövetkező években.
„Azt mondtuk, 2019-re a legmodernebb politikai szervezete leszünk Romániának, de a régiónak is. A megvalósítás egyik feltétele a hitelesség és az egyenes beszéd” – tette hozzá az ügyvezető elnök.
Az RMDSZ az alapszabályzat- és programmódosító javaslatokat a kongresszus@rmdsz.ro e-mail címre várja március 17-ig. A Szövetség alapszabályzata és programja megtalálható a http://rmdsz.ro/page/alapszabalyzat és http://rmdsz.ro/page/program linken.