Mile Lajos kolozsvári főkonzul magyar és román nyelven elmondott bevezetőjében kitért Kodály zeneszerzői, zenepedagógiai érdemeire, illetve röviden ismertette az előadók művészi pályáját. A koncerten három gordonka–zongora darabot, két szólógordonkára és egy zongorára írt művet hallgathattunk meg. A kamarazene-darabok mondhatni közös jellemzője, hogy mindkét hangszer egyforma szerepet kap. Szinte csodálkozva néztem a fiatal, törékeny alkatú művésznőt, amint „kigyöngyözte”a határozott, szép fortékat. Brezóczki Gabriella szólistaként és kísérőként is remekelt: magabiztos technikája, magával ragadó muzikalitása elbűvölte a közönséget. Ugyanazzal a művészi alázattal adta elő mind a zongorára írt Székely keservest, mind a másik három művet, ahol a zongorakíséretet tolmácsolta. Brezóczki Gabriella szólistai kvalitásokkal rendelkezik, amit kár lenne parlagon hagyni, de zongorakísérőként is szép karrier előtt áll.
A koncert legfontosabb műsorszáma a közel harminc perces op.4 Gordonkaszonáta volt, amely minden szempontból felért egy versenymű támasztotta követelményekkel. Kostyák Előd ezúttal sem okozott csalódást közönségének. Teljesítménye már azért is dicséretre méltó, mert Kostyák nem szólistaként, hanem kamarazenészként és zenekari előadóként ismert. Minden eddigi tapasztalatát és tehetségét latba kellett vetnie ahhoz, hogy ezt a virtuóz művet kellő technikával és színvonalon adja elő. Erőfeszítését siker koronázta, amelynek bizonyítéka a közönség kitartó tapsa volt. A második műsorszám – a rövid terjedelmű Capriccio szóló gordonkára – azonban nem nyerte el tetszésemet: itt éreztem azt, hogy az előadó nem teljesen ura hangszerének.
Illesse dicséret az előadókat a művek kiválogatása miatt is. A hat Kodály-művet hallgatva döbbentem rá, mennyire elfelejtődött – legalábbis itt, Kolozsváron – Kodály kamarazenéje, és mennyire csak a Székely fonó és a Háry János „ugrik be” a hallgatóságnak, Kodályra gondolva. Ahhoz, hogy ezt a hiányosságot némiképp orvosoljuk, szükség volt erre a kamaraestre.
