Köd, Kolozsvár. Késő, átirányított repülőgépek, törölt járatok

Köd, Kolozsvár. Késő, átirányított repülőgépek, törölt járatok
A ma reggeli sűrű köd miatt a kolozsvári Avram Iancu nemzetközi repülőtérre érkező vagy onnan induló járatok közül hét késett, késik, vagy törölték, vagy átirányították Nagyszebenbe. A légikikötő illetékesei tudósítójának elmondták, hogy a bukaresti, a londoni, a charleroi-i, a sheffield-i, illetve a müncheni járatokról van szó.

„Az érkező járatok közül késett a bukaresti gép, amelynek 7:40 órakor kellett volna leszállnia a kincses város repterén, mint ahogy az a fővárosi járat is késve ért földet, amelynek 9 óra 10 perckor kellett volna megérkeznie. Az induló járatok közül törölni kellett a London-Lutonba tartó gépet, míg a Charleroi, Sheffield és Munchen – Memmingen reptereire induló járatokat átirányították Nagyszebenbe. Annak a bukaresti járatnak pedig, amelynek 8:10 órakor kellett volna Kolozsvárról indulnia, öt órás késése van, várhatóan 13 órakor száll majd fel” – fejtették ki a reptér illetékesei.Kolozs megyében sárga színű figyelmeztetés van érvényben pénteken a sűrű köd miatt, miután a kincses város nemzetközi légikikötőjének a forgalmát csütörtökön is megzavarta az időjárás, szintén a köd miatt késett számos járat, olyan is akadt, amit törölni kellett, és volt, amelyiket szintén Szebenbe irányítottak át.