Elérte a politikum ingerküszöbét is a kasszás téma
Az önkiszolgáló pénztárgépeket az elmúlt években egyre több (elsősorban nagyobb) üzlet, üzletlánc bevezette, többek között azzal indokolva ezt az intézkedést, hogy lerövidítsék a sorbanállási időt a pénztáraknál. A vásárlók, ha kezdetben kevesebben is próbálkoztak ezzel az újítással, idővel megszokták, és érthetően az önkiszolgáló kasszához mennek, amikor a pénztárnál hosszú sor kígyózik. Ellenben, ha megfigyeljük ezt az önkiszolgáló rendszert, annak a működését, elkerülhetetlen, hogy ne merüljenek fel kérdések és kétségek a bevezetését és használatát illetően.
Az intézkedés és a gépek népszerűsítésénél többek között arra hivatkoznak, hogy: az önkiszolgáló pénztárgép révén csökkennek a sorok, jobb lesz a bolt kihasználtsága, az automata kassza válasz a munkaerőhiányra, a gépek által kevesebb dolgozóval is hatékonyabban megoldható a kiszolgálás, több automata pénztárgépet egyetlen alkalmazott is jól fel tud ügyelni, továbbá a gépek folyamatosan üzemeltethetők, jobban megtervezhető a munkabeosztás, kevesebb pénztárossal is megoldható lesz a forgalom a holt időszakokban, ugyanakkor a gépek beállítása könnyű, többnyelvű és pontos.
Aki már kipróbálta az önkiszolgáló pénztárat, valószínű, hogy annak hátrányát is tapasztalta: a kilóra vásárolt termékek lemérése hosszas keresgélést igényel (zacskóval vagy anélkül; gyümölcs vagy zöldség, köteg vagy csokor megtalálása a számos változat közül), a pékáru megnevezését is jó tudni és felismerni, az ár vonalkódja hibátlan legyen, ellenben a gép nem tudja leolvasni és leblokkol... Máskor is leblokkolhat a gép teljesen váratlanul és érthetetlenül, majd kiírja, hogy „érkezik azonnal a segítség” – aki sok esetben épp a pénztáros lenne, aki azért nem tud az önkiszolgáló kasszához menni, mert hosszan kígyózik előtte a vásárlók sora. Illetve, ha átmegy az automata kasszához, akkor a sorban állók elégedetlenkednek, akik pont azért kerülték el az automatát, hogy ne ott kelljen várakozniuk a gép leblokkolásának a feloldására… A gépek többségénél csak kártyával lehet fizetni, a készpénzzel fizetők tehát nem vehetik igénybe, illetve az idősebb vásárlók el sem igazodnak rajta.
Néhány termék vásárlásakor valóban időt spórolhatunk az önkiszolgáló pénztárgépnél, feltéve, ha nem gyűlt fel ott is a vásárlók sora. Ellenben egy teli kosár termékkel már minden bizonnyal hosszabban el kellene időzni az automata kasszánál, és a tévedések meg a rossz tapasztalatok elkerülése végett ilyenkor szívesebben megy az ember a hús-vér pénztároshoz… Feltéve, hogy egyáltalán van még az üzletben „igazi” pénztáros. Egy elégedetlen vásárló nemrég interneten tette „közhírré” elégedetlenségét egyik nagy üzletlánccal szemben, amiért a „saját pénzéért még pénztárossá is ki akarják képezni, az akarata ellenére” – amiből ő viszont nem kér… Majd bírálta az üzlet politikáját, hogy megszüntetné, teljesen felszámolná a pénztárosi munkakört és állást, és teljes önkiszolgálásra állna át a fizetségeknél, tehát a kasszáknál is. Az üzlethálózat nyilvánosan reagált az őt ért vádakra, és azt hangoztatta, hogy ugyan valóban kizárólag önkiszolgáló pénztárakat szándékszik elhelyezni, ellenben nem bocsátja el a pénztárosait, hanem mindegyiket átképezi egy másik munkakörbe, többek között felügyelni és segíteni fogják az automata kasszáknál fizető vásárlókat.
A téma valós, és sokrétű megközelítése lehetséges, elsősorban gazdasági szempontból. Az üzletek minden bizonnyal számításokat végeztek-végeznek arról, hogy mi éri meg jobban a számukra: egy alkalmazottat tartani bérért, aki után a nem kevés járulékokat is törleszteni kell, vagy (minden bizonnyal jó pénzért) automata kasszába fektetni a pénzt, amelynek persze a szervizelését, újítását, javítását is folyamatosan biztosítani kell. Mindezek mellett pedig az üzletek elsődleges szempontja a vásárlók megtartása, sőt minél több elégedett vásárló szerzése. Az üzletek gyakran, sőt elsődlegesen arra szoktak hivatkozni, hogy valójában a munkaerőhiányt szándékoznak megoldani az önkiszolgáló pénztárgépek beszerzésével és üzemeltetésével. Ez az indoklásuk azonban kérdőjeles, ha arra gondolunk, hogy megszüntetnek például húsz hagyományos pénztárat és pénztárosi állást, ehelyett elhelyeznek húsz automata kasszát, amelyet legtöbb tíz (de akár öt) korábbi pénztáros is eredményesen felügyelhet, ellenőrizhet. Nem lehet megkerülni tehát a témát szociális, társadalmi szempontból sem, hiszen egyrészt az idősebb vásárlók érdekeit nem lehet figyelmen kívül hagyni, továbbá például a valamilyen fogyatékossággal élők, így a látássérültek helyzetét sem lehet mellőzni.
Miután a közösségi médiában ez a téma kezdett egyre jobban terjedni, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jó érzékkel „lecsapott rá”. A kolozsvári Vasile Dîncu szociológus, volt szenátor és volt honvédelmi miniszter is megjegyezte a pártja múlt heti gyűlésén, hogy nem hagyhatják figyelmen kívül ezt a változtatási szándékot az üzletláncok részéről, ami arra kötelezi a pártot, hogy irányvonalához híven védelmébe vegye a családokat, az időseket, a kisboltokat illetve vállalkozásokat, mindazokat, akiket ez a gazdasági intézkedés valamilyen formában rosszul érintene. Egy szociáldemokrata párti képviselő már javaslatot is megfogalmazott, ami szerint: minden önkiszolgáló pénztárgépre vessenek ki adót, ahogyan Belgiumban is eljártak egy hasonló esetben; a vásárló által fizetett végösszegből vonjanak le egy bizonyos százalékot azért, hogy tulajdonképpen elvégzett egy munkát az üzlet érdekében; kötelezően állapítsanak meg személyzeti létszámot, hogy biztosítsák a vásárlók kisegítését és eligazítását az automata kasszáknál. A médiában megjelent kommentárok szerint a PSD részéről ez csupán ügyes húzás a választói irányába, akik az idősebb generáció tagjai, hiszen nem kell elfelejteni, hogy jövőre választások lesznek…
Gazdasági elemzők eltúlzottnak tartják a javaslatot, hiszen ilyen alapon meg kellene adózni például az utazási kártyákat is – elvégre ezt is az utas maga érvényesíti, nem pedig egy jegyellenőr. Vagy a bankautomatákra is adót kellene akkor kivetni, hiszen úgyszintén elmondható, hogy egy pénztáros, egy banki alkalmazott munkáját végzi el. Az ilyen plusz adóbevezetésnél pedig azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az előbb-utóbb a vásárlót terheli meg a termékek árának növelése révén.
(Ú. I.)
