A módosítást áprilisban ellenszavazat nélkül fogadta el a képviselőház, néhány nappal később azonban az ellenzéki pártok alkotmányossági óvást emeltek ellene. Az alkotmánybíróság múlt héten megállapította, hogy az RMDSZ által kezdeményezett jogszabály nem sérti az alaptörvényt.
A törvény a közegészségügyi ellátás "alapelvei" közé sorolja, hogy az egészségügyi intézmények a kisebbség nyelvét beszélő dolgozókat is alkalmazzanak azokon a településeken, ahol legalább ötezer lakos egy kisebbségi közösséghez tartozik, vagy ahol egy adott kisebbség a lakosság legalább húsz százalékát teszi ki.
A jogszabály az egészségügyi minisztérium hatáskörébe utalja, hogy kidolgozza az előírás alkalmazásának módszertanát, erre azonban nem szab meg határidőt. A szociális intézményeknél az azokat fenntartó önkormányzatoknak kell gondoskodniuk a kisebbség nyelvét beszélő dolgozók alkalmazásáról, amennyiben a településen ötezres lélekszámot vagy húszszázalékos lakosságarányt meghaladó számban élnek egy kisebbséghez tartozó lakosok.
A kórházi anyanyelvhasználatról szóló, pénteken kihirdetett törvény 2018. január elsején lép hatályba.