Lulu
Böske után állítson a mai jegyzet emléket a város közismert és közkedvelt bolondjának. Rekedtes hangján, fura alkatával, gnómságával Lulu volt a kedves bolond, egyben az az ember, akit megírni sem kell, hogy irodalmivá váljon. Bár látszott, élvezi, amikor nevetnek, ha nagy hangon belép valahová, nem lehetett pózolással vádolni, hiszen bolondságát nem játszotta, még csak nem is belülről, a világegyetemből jött.
Cornel Udrea, a kolozsvári rádiónál dolgozó író megírta, az azonban éppoly természetesen másvalaki, mint ahogy Böske esetleges modellje (amikor a Zokogó majom megjelent, állítólag a fél Bálint család megsértődött) sem lehetett az a Böske, aki a regényben gőzfürdőzik.
Mesélték, egy színész egyszer el akarta játszani a város másik figuráját, a folyamatosan vitustáncot járó férfit. Aztán letett róla. Van, ami éppoly egyszeri és megismételhetetlen, mint a pillanat, ami múlónak látszik, holott elmúlik.
Mátyás király
Mátyás király, amint a kolozsvári bíró huszonöt botot veret rá. „Én királyom, nagy királyom, ki születtél Kolozsváron.” A tradíció két széle ez. Az előbbit a mesék és mondák támogatják, a másodikat Fadrusz hatalmas szobra és minden Kolozsváron született ember szocializációja, legalábbis a magyaroké.
Ide tartozik egy-egy Arany-ballada is, meg a cinkotai kántor, meg a székely ember lánya, Benedek Szabolcs regénye és nagyon sok minden még. Mátyás úgy vonzza magához, magába a róla írt szövegeket-könyveket, hogy végül minden kolozsvárinak tűnik, amit róla írtak, és mindenki, aki róla írt. Azt hiszem, Parti Nagy mondja, hogy Tolnai Ottó szerint mindenki kanizsai, csak még nem tud róla...
Apáczai Cseri János
Páskándi írja így, CSERInek, a Bevezető szavakban meg is indokolja, hogy miért, utána lehet olvasni. A Tornyot választok a hetvenes évek nagy erdélyi magyar drámái közé tartozott, Harag Györgynek köszönhetően is.
„Hol a sötétség tenger-árja ellen / ragyogó gátat épített a szellem.” – írja Áprily, és egy magaslaton ez persze így van, a való életben viszont nagyon nem így volt, és a drámaíró természetesen éppen ezt használta, az Apáczai elleni irigységet, provincializmust, indulatot.
Aletta képes volt ide követni az ő Jánosát, ahol aztán igazán kevés ragyogást láthatott. A dráma „Gyulafehérvárott” történik, az a Páskándi és az a Harag azonban annyira kolozsvári figura volt, az előadás pedig annyira kolozsvári siker (Pásztor János és Vadász Zoltán koldusait a mai napig emlegetik), hogy úgy éreztem: alakot lopni, mint rózsát, nem szégyen.
