Nagy Tibor: a keresztyén szakoktatás missziós lehetőség
Kolozsváriként, a nyolcadik osztály végén számára nem volt kérdés, hogy a Református Kollégium diákja szeretne lenni.
– Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik már gyermekként felismerték, mi a hivatásuk: esetemben a szolgálat. A személyiségemet jelentősen meghatározó kollégista évek után párhuzamosan tanultam a Protestáns Teológiai Intézetben és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem vallástanári és történelem szakán. Teológiai tanulmányaimat két évig szüneteltettem, ezalatt itthon és Hollandiában egyháztörténelmi mesterképzésben vettem részt. Fejlődésemben az Amerikai Egyesült Államokban, az iskola padjaitól távol töltött év legalább olyan fontos volt, mint tanulmányaim. 2004 óta, az előzőleg említett két év kivételével, folyamatosan tanítottam a kollégiumban, gyakorlatilag az iskolához kötő „köldökzsinórt” sohasem vágták el. Azzal az elgondolással tanultam a tanárképzőn, hogy bárhová is kerülnék lelkipásztorként, tanítani is szeretnék. Pedagógusnak egyrészt születni kell, másrészt sokat kell készülni rá. Engem az a vágy vezetett a tanári pálya felé, hogy bűnnek éreztem nem megosztani mindazt, amit tanultam, tapasztaltam, amivel gazdagodtam.
– Most pedig vállaltad a szakiskola lelkészi vezetőjének tisztségét.
– A költő szavai jutottak eszembe többször is az elmúlt hónapokban „most látom, milyen óriás ő”, amikor élesben szembesültem az ezernyi kérdéssel, felelősséggel, megoldásra váró gondokkal. Amikor Kovács Tibor barátom jelezte, hogy meghívást kapott a mezőpaniti egyházközségbe, és jónak látná, ha én folytatnám a szakiskolában végzett szolgálatát, úgy éreztem: nem vagyok felkészülve erre. Sok imádság és belső vívódás után, valamint a közelállók biztatására felismertem, hogy talán erre készített az Úr az elmúlt években. A kollégium szellemiségében nevelkedtem, pár év tanári és lelkipásztori tapasztalattal rendelkezem, a családtól technikai készségeket is örököltem, szeretek emberekkel dolgozni, de mindezeken túl olyan missziós lehetőségnek tartom a keresztyén szakoktatást, amelyért áldozatot érdemes és kell hozni.
Igazodni a piachoz, új szakokat indítani
– Mondhatni már kialakított rendszert kaptál. Milyen új terveid vannak?
– Valóban, már csak folytatni is azt, amit elődömtől örököltem, nagy kihívás. Az intézmény a legjobb alapokra, a hitben és a keresztyén értékek jegyében történő oktatásra épült, az irányvonalat változtatni nem szabad. Noha a külön épületben történő oktatás részben elszigetel a kollégiumtól, nagyon fontosnak tartjuk, hogy a szellemiség ugyanaz legyen. Ennek megvalósításában a közös tanári kar élő hidat képez. A munka folytatására készülve másfél hónapig látogattuk együtt Kovács Tiborral a cégeket, vizsgákon, gyűléseken vettünk részt, beszélgettünk tanárokkal, diákokkal, szülőkkel, intézményvezetőkkel, így sikerült megismerni az elődöm által kigondolt rendszert, és együtt terveztük a jövőképet. Korainak vélem új elgondolásokról beszélni, egyszersmind számos terv vár megvalósításra.
Az első nagy kihíváson már túl vagyok: két évfolyamot, azaz hat osztályt ki kellett küldeni heti és tömbösített szakmai gyakorlatra a most már több mint 70 céghez. A kilencedikeseknek kell ezután gyakorlati helyet találni, leszerződtetni őket úgy, hogy közben az első végzős évfolyam záróvizsgájának nézünk elébe. Legnagyobb rövid távú kihívásunk arról gondoskodni, hogy minél több diákunk találjon megfelelő munkahelyet. Előrejelzéseink szerint a munkapiac hamar felszippantja majd őket, mivel annak igényeire hallgatva indítottuk a különböző szakokat, és már jelenleg is több diákunk részmunkaidős. A másik nagy kérdés, hogy mi lesz azzal a körülbelül osztálynyi végzős diákkal, aki érettségi oklevelet is szeretne úgy, hogy közben dolgozhasson. Erre még nincs infrastruktúránk, nincsenek konkrét válaszaink, csak a lehetőségek körvonalazódnak.
Rövid és középtávú terv a szakoktatás népszerűsítése, a PR fejlesztése és kiterjesztése Erdélyre. Minden szakmát tanulni kívánó gyereknek tudnia kell erről a lehetőségről. Elődöm sok időt és energiát áldozott a népszerűsítésre, a továbbiakban programszerűen, minden csatornát fel kell használnunk erre a célra. Nagy előnnyel indulunk, a Kolozsvári Református Kollégium közismert nevével, és azt szeretnénk, ha ebből a megelőlegezett bizalomból gyarapítanánk az anyaintézmény jó hírnevét. Mára már kinőttük azt az épületet, amelyet olyan hatalmasnak találtunk három évvel ezelőtt: kiváló felszerelésű több tízezer eurós asztalosműhelyünk például méltatlan kis helyiségbe szorult. Ésszerű és hatékony megoldásokat kell találnunk az infrastruktúra fejlesztésére. Nagyon fontosnak találom a végzett diákok életpályájának követését. Tervezzük, hogy a vállalkozó kedvű diákokat magánvállalkozásra ösztönözzük szakszerű tanácsadással, akár tőketámogatással is. A partnercégekkel rendszeres találkozást szeretnék, hogy a közös tapasztalat alapján időben igazítsunk rendszerünkön és oktatásunkban. Továbbá a minőségi fejlődésre nézve elengedhetetlen mind a diákok, mind a tanárok szakmai továbbképzése, akár az anyaországgal és külföldi intézményekkel történő csereprogramok révén. Közép- és hosszútávú terv a tanügyi törvényre való hatásgyakorlás a duális képzés által igényelt rugalmasságra nézve. Rendszeres kérések érkeznek más szakok oktatására a meglévő hat mellett, azonban erre csak az infrastrukturális problémák megoldása után kerülhet sor.
Fodrászok Kidében
– Három kislány édesapjaként milyen érzés a sok fiútanuló között lenni?
– Egyelőre három gyönyörű kislánynak a nevelésével bízott meg a Teremtő és emellé kaptam még 230 gyereket, fiút és leányt egyaránt. A kérdést inkább abban látom, hogyan tudom időmet megosztani az édesapai és a nevelői megbízatások között. Remélem, hogy az Úr, aki a kihívásokkal szembesít, megadja a kellő bölcsességet és erőt hozzá, hogy mindezeket egyensúlyban tartsam a Kidében végzett szolgálattal is. Az áldozatkész és megértő munkatársakban már részben sok kérdésre megoldást találtam.
A kidei lelkészi szolgálatom tette lehetővé, hogy ezt a megbízatást elfogadjam, hiszen az ott töltött közel kilenc év alatt sokat tanultam az emberekkel való együttműködésről, a különböző projektek levezetéséről, pályázásról, külföldi kapcsolatokról, ott ismerkedtem meg sok kolozsvári vállalkozóval, így első kézből tudom, hogyan mozog a kolozsvári munkaerőpiac, melyek az igények, a buktatók. Kide sajátos helyet foglal el a magam és a családom szívében, az ott töltött munka és idő olyan, mintha az otthonunkban tevékenykednénk. Az elmúlt években megvalósítottuk a legidőigényesebb fejlesztéseket (parókia, templom, gyülekezeti terem, kántori lak, vendégház, múzeumház felújítása), így hamarosan csak a lelki munkára kell odafigyelnünk. Noha nehéz bevallani, a tősgyökeres állandó lakosok száma sokat csökkent az elmúlt években, fokozatosan hétvégi faluvá alakul Kide, így a lelki munka és a gyülekezeti események is nagyrészt hétvégére és vakációkra összpontosulnak. A most már 140 lélek alatti kis közösségben a nyáron 60, Kidéhez kötődő gyerek és fiatal táborozott úgy, hogy iskolakezdés után, hét közben 1-2 gyerek tartózkodik a faluban. Az új tartalomhoz új formákat kell kiépíteni. A hatás nem csak Kide felől irányul a szakiskolában végzett munkára, hanem fordítva is. Például hamarosan fodrászokkal látogatunk Kidébe, ahol a kis közösségben kamatoztathatják mindazt, amit tanultak. Így hát ez a két szolgálat kiegészíti egymást, és amíg erőt ad erre az Úr szeretettel és odaadással fogjuk végezni. Reformáció ünnepéhez közeledve magamba szállva megerősödtem megbízatásomban: az ecclesia semper reformanda nemcsak a liturgiára vagy a vallásos életünkre vonatkozó reformátori elv, hanem minden egyházi intézményünkre is. Talán jelenleg a református keresztyén szakoktatás az a terület, amely a legtöbb „reformálást” igényli intézményként, de egyben a hívők mentalitásában és gondolkodásában is.
