A Kert a világ közepén – Erdélyi gyermekvers-antológia a Gutenberg kiadó égisze alatt jelent meg a Ragyog a mindenség 2013-as gyermekvers-antológia utódjaként. Megszületésében fontos szerepet játszottak a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok, amelyek évtizedek óta meghatározó műhelyei az erdélyi magyar gyermekirodalomnak. László Noémi szerkesztő ezúttal a gyermeklapok oldalairól válogatott be műveket, s a megszokással ellentétben nem a szerzők küldték be arra érdemesnek gondolt verseiket. „Azokat a verseket válogattam be, amelyek szerintem leginkább képviselik az illető alkotó szellemét” – fogalmazott.
Kürti Andrea, aki a kötet „művészeti rendőrfőnökeként” vett részt a munkában, elmondta: a kiadó régóta tervezett egy új gyermekvers-antológiát, és kezdettől egyértelmű volt, hogy László Noémit kérik fel szerkesztőnek. Az illusztrátorokat már a kézirat ismeretében választották ki, ügyelve arra, hogy képi világuk párbeszédbe léphessen a versekkel. „Úgy próbáltuk összeválogatni az illusztrátorokat, hogy a munkájuk és a versek világa is kapcsolódjon egymáshoz” – mondta. A kötet egyfajta alkotói játszótérként is működik, hiszen a munkásságuk miatt megkerülhetetlen illusztrátorok mellett kezdő illusztrátoroknak is teret adtak a kötetben.
A bemutatón részt vevő alkotók közül többen nemrég kézbe vehették a könyvet, mások viszont a helyszínen mélyedtek el a meglepetéseket tartogató kötetben. Bertóti Johanna számára már az első lapozás különleges élmény volt. „Úgy éreztem, nem véletlenül vannak egymás mellett ezek a versek, otthonos univerzumot alkotnak. Azt hiszem, jól érzik magukat a verseim ebben a világban” – mondta a szerző. Ozsváth Zsuzsa is nem rég vette kézbe először a kötetet, viszont ő arra volt kíváncsi, hogy a gyermeklapok oldalairól kiragadott szövegek hogyan működnek friss és újrakomponált szerkezetben. De már első élményében sem csalódott. „Vizuálisan gyönyörű, szerintem az olvasmányélmény is hasonló lehet” – fogalmazott.
Egyed Emese számára éppen ez az új közeg jelentette a kötet egyik legnagyobb értékét. Úgy vélte, a régebbi versek is új életre kelnek egy ilyen válogatásban, sőt új borító és új társaság révén szinte meg is fiatalodnak. „Valamikor egy igen jó és bölcs öreg barátom azt mondta, hogy minél több társaságba kell tartozni. És én ebben a társaságban kiválóan érzem magam” – mondta, ezzel is hangsúlyozva a szerzők és illusztrátorok közösségének erejét. A sokféleséget Szőcs Margit is a kötet egyik legnagyobb értékének tartja. Úgy fogalmazott, számára az antológia olyan, mint az óvoda vagy az iskola, ahol számtalan különböző hang szólal meg egyszerre. „Nagyon színes társaság vagyunk, mindenki mondja a magáét: ez egyenként külön-külön is, de kórusként is szép teljesítmény” – vélekedett. Ezekhez a gondolatokhoz kapcsolódott Cseh Katalin is, aki úgy érezte, versei jó társaságra találtak ebben a közös kötetben.
Kiss Lehel már-már illusztratív hasonlattal írta le az antológia ízét, számára olyan, mint a nagymama kamrája: amikor kinyílik az ajtaja, finom, ismerős illatok áradnak belőle. S ezzel az ismerős képpel mintha át is adta volna a szót az illusztrátoroknak. Elsőként Pánczél Évi beszélt arról, milyen érzések kavarogtak benne, amikor a köteten dolgozott: először az alkotás örömét élte meg, ezt követte az a belső nyomás, hogy valóban méltó munkát hozzon létre, végül pedig ismét az öröm maradt, hogy részese lehetett ennek a közös alkotói folyamatnak.
Ám nem mindenki számára volt felhőtlen a kötet illusztrálása. Hatházi Rebeka számára jóval nehezebb időszakban érkezett a felkérés, hiszen több más munkája is párhuzamosan futott, mégsem volt kérdés számára, hogy igent mondjon. „Nem dolgoztam másképp, mint eddig: a szövegekhez próbáltam kötődni. Hogy hogyan fog kapcsolódni az én rajzom az egész vizuális világhoz és a versekhez, úgy gondoltam, a ti dolgotok” – vallotta nevetve az illusztrátor miközben László Noémire és Kürti Andreára nézett. Márton Éva szintén örömmel vállalta a felkérést, bár közben második kislánya érkezésére készült. Sokáig kérdés volt, sikerül-e befejeznie az illusztrációkat a szülés előtt. „Mondtam is, ha megszületik időközben, akkor nem vállalom, de ha kibírja a végsőkig, akkor megpróbálkozom. Az utolsó rajz éppen, hogy elkészült, bár utómunkát már nem tudtam végezni rajta” – idézte fel.
Az illusztrátorok és szerzők sorában helyet foglalt Keszeg Ágnes is, aki 2013-ban a Ragyog a mindenség borítóját tervezte, és a mostani kötetbe is örömmel rajzolt. Szerinte a két kötet között olyan természetes a kapcsolat, hogy szinte észre sem lehet venni az eltelt tizenhárom évet. Külön öröm számára, hogy ezúttal új alkotók is helyet kaptak a könyvben. „Jött egy új generáció, aki továbbviszi ezt” – nyugtázta örömmel.
