„Szív- és érrendszeri beteg, köszöni szépen, jól van” – húzta elő humorát Lackfi János, reagálva a könyvhetet bekebelező fullasztó melegre. Ám mint kiderült, humoros megjegyzésével nemcsak a hőségre utalt, hanem a 2026-ban, a Harmat Kiadói Alapítvány gondozásában megjelent kötetére is, a Szívékszerre. Kötetének címe egyszerre játékos és kedves, azonban, ha a sorok mögött olvasunk, már inkább szarkasztikus humorral átszőtt emlékeztetőként hat. Mint mesélte, Lackfi János fél évvel ezelőtt szívrohamon esett át, ezért a „doktorbácsik” napi tízezer lépésnyi természetjárást írtak fel számára egészségkarbantartás céljából. Azóta az impresszionista festőket követve a természetben jegyzi fel gondolatait, észrevételeit és összecsengő sorait.
„Vérezzen ki / igazán, / likas szívem / a hazám. / Szívemben két / fémdarab, / amíg élek, / benn marad. / Holtom után / vastelep / újraönti / szívemet” – szavalta Vastelep című költeményét a szerző. Bár a könyvhétre látogatók már megszokhatták, hogy a meghívott alkotók olykor részleteket olvasnak fel műveikből, a Lackfi János-élmény mégis egészen mást kínált. Az addig lazán, humorosan mesélő szerző felegyenesedett, az álló mikrofonhoz lépett, kihúzta magát: olykor egy délceg ifjú határozott szavalása töltötte be a Bánffy-udvart, máskor pedig hangszínét játékosan megváltoztató apóka melengető előadásmódja.
A szabadban alkotott kötet azonban más érdekességeket is tartogat. Nem véletlen, hogy felismerhetők a Szívékszer verseinek soraiban korábbi költők részletei, ötletes sorai és szövegtöredékei. „Hiszen óriások vállán állunk, az ő szavaikat lélegezzük be és leheljük ki” – hívta fel a figyelmet elődeink tiszteletére a költő. A kötet címadó szívékszere pedig nem csupán nyelvi játék eredménye, hanem a koszorúerébe ültetett fémcsövecskékre utal, amelyekről a szerző nyíltan mesélt a hallgatóságnak. „Más a köldökében hordja a piercinget, nekem szívékszerem van” – fogalmazott mosolyogva.
S bár azt hinnénk, a szójátékok a legnagyobb csendben és odafigyelésben születnek, Lackfi János ezt az előfeltevést is megcáfolja a mágikus négy betű titkával. „És hogy mi lenne az? ADHD. Sokat köszönhetek neki, engem nem zavarnak a külső zajok, ingerek” – mutatott rá. Mint említette, mindig is a szavak és azok folyamatos bütykölése foglalkoztatta. Így kerültek előtérbe legújabban feljegyzett szavai, a takarodó, tekeredő és tokaredő, amelyeket egyelőre még csak vessző választ el egymástól, de lehet, hogy egyszer valami nagyobb részét fogják képezni. „Elképzeltem, ahogy egy ezredes ordítja, hogy: Takarodó! Közben meg a tokaredő berezonál az állán” – adta elő, s mintha a befogadó a szerző jövőbeli kötetének filmvászonra merevített pillanatába utazott volna.
Ám annak ellenére, hogy a spontaneitás öröme Lackfi János művészi lényének egyik meghatározó része, mégis van egy kötet, amelyre már-már saját művészi hitvallásaként tekint. Mint mesélte, Makoto Fujimura Művészet + hit című műve megváltoztatta a művészetről alkotott szemléletét. „A társadalomban él egy olyan gondolat, hogy a dolgos emberek elmennek munkába, és nyolc órát ott vannak. Aztán vannak ezek a művészek, akik erre alkalmatlanok, és akiket eltartanak azért, mert művészeti tevékenységet folytatnak. Azonban Makoto szerint, ha megfigyeljük Isten fő tevékenységét, a teremtést, akkor a művészek Isten szakmáját művelik: alkotnak” – világította meg a szerző. Majd hozzátette: ide tartoznak a művészi módon dolgozó vízvezetékszerelők, autószerelők, pedagógusok és még sokan mások is, mert az élet arra hívott meg minket, hogy saját tevékenységünk művészei legyünk. „A világ természete egyfajta bőség. Ebből merít a művész, és ebből szeretnék én is meríteni” – tette hozzá.
