Kelemen Hunor a koalíciós partnerekről: tegyék a lábukat egy lavor vízbe, és józanodjanak ki

Amint arról korábbi hírünkben beszámoltunk, Marcel Ciolacu miniszterelnök csütörtökön Facebook-oldalán bejelentette, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kivonul a koalíciós tárgyalásokról, és a parlamentben támogatni fogja egy jobboldali kormány megalakítását. A PSD elnöke a koalíciós partnerek kétszínűségével magyarázta a párt döntését – számolt be az Agerpres hírügynökség.

„Arra kérem a koalíciós partnereket, hogy vegyenek egy lavór hideg vizet, mártsák bele a lábukat, nyugodjanak meg, és holnap folytassuk a tárgyalásokat” – reagált az Agerpres megkeresésére Kelemen Hunor. A szövetségi elnök szerint a négy párti – PSD, PNL, USR, RMDSZ – koalíció jelenti az egyetlen jó megoldást az ország számára, minden más variáns haszontalan, nem járulna hozzá az ország problémáinak megoldásához.

Marcel Ciolacunak arról a kijelentéséről, amelyben a kormányfő a tárgyalópartnerei bírálataira panaszkodott, Kelemen kijelentette: az elmúlt napok egyeztetései nagyon nehezek, olykor egyenesen kemények voltak, de mindenkinek le kell nyugodnia, s folytatni kell az tárgyalásokat. 

„Itt nem egyik vagy másik pártról és nem egókról van szó, hanem az állampolgárokról, az országunkról” – hangsúlyozta.

Iohannis egyeztetésre hívja a pártokat

Klaus Iohannis csütörtökön Brüsszelben kijelentette, Romániának éppen egy elhúzódó kormány- és parlamenti válságra nincs szüksége. Az államfő nyilatkozatában felelősségre intette a politikai vezetőket, hangsúlyozva, hogy Románia rendkívül bonyolult helyzetben van, s nincs helye a kicsinyes vitáknak. Hozzátette, valamennyi politikai vezetőnek államférfiként kell viselkednie, és tárgyalóasztalhoz kell ülniük, hogy az országnak mielőbb új kormánya legyen, amely a jövő év első felében megszervezi az elnökválasztást.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi kormány ügyvivő kabinetként tevékenykedik ebben az időszakban, vagyis korlátozott a jogköre, például nem adhat ki sürgősségi rendeleteket, és nem terjesztheti a parlament elé a jövő évi költségvetést. 

Kiemelte továbbá, válsághelyzetben a kisebbségi kormány nem jó megoldás. Az előrehozott választások lehetőségét firtató kérdésre válaszolva, reményét fejezte ki, hogy erre nem lesz szükség. „Bízom benne, hogy győzni fog a józan ész” – fogalmazott, úgy értékelve, a jelenlegi helyzet kedvez a szélsőséges pártok erősödésének. 

Leszögezte: még karácsony előtt kormányalakítási tárgyalásokra hívja a pártokat a Cotroceni-palotába. „Hogy aztán a tárgyalások az új miniszterelnök kijelölésével végződnek-e vagy sem, majd kiderül. Én remélem, hogy igen” – fogalmazott.