A Kolozsvárról 1944 októberében elhurcolt férfiakra emlékeztek
A Gulág-Gupvi Kutatók Nemzetközi Társasága, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem és a Historikus Egyesület kezdeményezésére, az erdélyi magyar történelmi egyházak közreműködésével, az 1944 októberében elhurcolt magyar férfiak tiszteletére szervezett kolozsvári vasárnap esti megemlékezésen a résztvevőket – házigazdaként – a Farkas utcai református templom lelkésze, Fazekas Zsolt köszöntötte, majd Kiss-Cserey Zoltán református lelkész ismertette tömören az 1944. őszi kolozsvári történéseket. Murádin János Kristóf történész tájékoztatójából kiderült: a második világháború vége felé, 1944. szeptember–októberében, Észak-Erdélyben legkevesebb 20 000 magyar civil fiút és férfit ((1944. október 6-a után Tordáról 700, illetve 12. és 15. között Kolozsvárról 5000 magyar civilt) ejtettek foglyul a bevonuló szovjetek és hurcolták el a Szovjetunióba kényszermunkára. A leggyakrabban azt állították, hogy „malenkij robot”-ra, azaz egy kis munkára viszik az elfogottakat, de a végén szovjet hadifogoly- és kényszermunkatáborokban kötöttek ki, ahol rettenetes körülményekkel szembesültek. Az elhurcoltak nagyrésze 1948–1949-ben szabadult, de volt, aki csak Sztálin halálát követően, 1953-ban. Több ezren azonban ezt már nem érhették meg, a Kolozsvárról elhurcoltak egyharmada, kb. 1600 személy soha nem tért haza.
Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kató Béla beszédében kifejtette: ez a megemlékezés elsősorban nem az ősz hajúaknak szól, hanem a fiataloknak, ugyanis szerinte rendkívül fontos, hogy a fiatalabb nemzedék tudomást szerezzen a történtekről. Kató Béla úgy vélte, az 1944-es esztendőt „a marhavagonok idejének” nevezhetnénk, hiszen az év elején Auschwitz felé haladtak a vonatok, majd a szovjet lágerek felé vették az irányt, és senki nem próbálta megállítani ezeket bármilyen irányba is haladtak. A püspök hangsúlyozta, mindezek a tragédiák bármikor megismétlődhetnek, és ha nem szólalunk fel kellő időben ezen igazságtalanságok ellen, akkor mi is könnyen felkerülhetünk egy ilyen vagonra. Egy válasz létezik csupán ezekre: mindenhol és mindenkor ki kell állni az igazság mellett bárkiről is legyen szó, és akkor ezáltal mi is megmenekülünk – összegzett Kató Béla.
Kinizsi Zoltán, RMDSZ-es önkormányzati képviselő beszédében az emlékezés fontosságát emelte ki, hiszen a több ezer ártatlan civil férfi elhurcolásával jóval szegényebb lett Kolozsvár.
Az áldozatokért imát és áldást mondott az unitárius egyház részéről Rácz Norbert Zsolt lelkész. A kolozsvári Református Kollégium kórusa Székely Árpád igazgató vezetésével a szervezők első hívására vállalta a szolgálatot ezen a szomorú évfordulón is.
A templomi megemlékezés után, akik óhajtották, átsétáltak a Házsongárdi temető evangélikus-lutheránus sírkertjébe, ahol koszorút helyeztek el, és gyertyát gyújtottak az elhurcolt kolozsváriak emlékművénél.
