Fennállásának 35. évfordulóját ünnepelte a kolozsvári székhelyű Kriza János Néprajzi Társaság. A héten a társaság Mikes utca 15. szám alatti, lélegzetelállítóan szépen felújított székházában az erdélyi magyar és anyaországi néprajzkutatás nagy nevei gyűltek egybe a három napig tartó rendezvényen, megvitatni a magyar néprajzkutatás új kihívásait és kutatásait. A konferenciát kerekasztal-megbeszélés zárta, amelyen az alapító tagok, illetve korábbi munkatársak közül többen jelen voltak.
Az alapító tagok meséltek arról, hogy 1990-ben, a rájuk szakadt szabadsággal miként pezsdült meg az akkori fiatal kutatók ereiben a vér, és hogyan szervezték magukat szakmai egyesületté. Tették mindezt a mobiltelefon és internet előtti, benzin nélküli időszámításban, amikor még vezetékes telefonja sem volt mindenkinek. A társaság logóját sem számítógéppel, hanem kézzel, papíron ceruzával tervezték meg, és vászonra, gyapjúfonallal, időt és munkát nem sajnálva varrta fel saját kezűleg az egyik alapító tag, Salat-Zakariás Erzsébet. Csodával határos módon sikerült az akkori fiataloknak egy csokornyi, Erdélyben szétszórtan élő szakembert (a marosvásárhelyi vérengzésekkel egyidőben, óriási kockázatot vállalva) egybegyűjteniük és a társaságot megalapítaniuk azon nem rejtett szándékkal, hogy a frissen induló magyar néprajzos szakemberek egyetemi képzésének egyfajta háttérintézményévé váljék a társaság. Az alapító tagok névsora olyan neves kutatókból, egyetemi oktatókból áll, mint: Almási István, Bardocz Sándor, Fülöp Lajos, Gazda Klára, Gál Ernő, Gál Irma, Haáz Sándor, Imreh István, Ionita Gizella, Kallós Zoltán, Keszeg Vilmos, Könczei Csilla, Major Miklós, Nagy Olga, Pap Béla, Pál András, Pávai István, Péntek János, Pozsony Ferenc, Salat-Zakariás Erzsébet, Sigmond Júlia, Szakács Judit, Szenik Ilona, Székely Ferenc, Virág Magdolna, Vita Zsigmond, Vöő Gabriella. Emeljük tehát kalapunkat tisztelettel előttük. Az alapító tagokon kívül, Eckstein-Kovács Péter nevét is meg kell említenünk, ő volt az, aki a társaságot jogérvényes útján elindította.
A 35 évvel ezelőtti és azóta folyamatosan befektető áldozatos munkának köszönhetően, a Kriza János Néprajzi Társaság mára már több száz szakmai rendezvényt és megszámlálhatatlan kiadványt tud maga mögött.
Egykori irodavezetőként megható volt végighallgatni a jelenlévő alapító tagok emlékeit, felemelő érzés volt számos igen kedves, rég látott, volt kollégával találkozni, az új csapatot megismerni. Nem akartam üres kézzel menni, a könnyebb szállíthatóság (és persze a gyorsaság) kedvéért torta helyett palacsintát sütöttem. Mindenképpen olyasmivel szerettem volna meglepni a Krizát (diákkorunk óta csak így egyszerűen Krizának hívtuk az intézményt), ami a hagyományos múltunkhoz köthető hozzávalókból áll. Ízadó zöldségnek a káposztát neveztem ki ez alkalommal, mert a káposztáról tudjuk, hogy kedvelt, széles társadalmi réteg által elérhető zöldség. Húsnemű azért került bele, hogy megadja az ünnepi jelleget, ugyanis régen a hús nem került minden nap a tányérokba, de ünnepekkor mindenképp, hiszen a hús gyakran a gazdagságot, a bőséget jelentette. A zöldhagyma, illetve a sárgarépa ízével és színével egyaránt gazdagította a palacsintát, míg az utolsó hozzávaló, az alma, a maga egyszerű nemességével és édességével kiemelte a többi hozzávalót és puhította a palacsinta állagát. Kevés sajttal koronáztam meg az imént felsorolt hozzávalók listáját, hogy ez a palacsinta erre az ünnepi alkalomra megalkotva igazán egyedi legyen.
Hozzávalók:
15 púpozott ek. liszt
1 kk. sütőpor
4 tojás
200–250 ml tej
5 ek. olaj
4 szál sárgarépa
1 kötés zöldhagyma
300 g káposzta
16 szelet bacon szalonna (elhagyható)
2 alma
150 g sajt
só ízlés szerint
Elkészítés:
A bacon szalonna szeleteket megpirítom, majd a serpenyőből kiemelve félreteszem hűlni. A visszamaradt zsírban a káposztát puhára dinsztelem. A sajtót apróra, a sárgarépát és az almát nagyra reszelem. A zöldhagymát apró karikákra vágom. A lisztből, sütőporból, sóból, tojásból és tejből sűrű palacsintatésztát kavarok. A kihűlt, sült bacon szeleteket szintén apróra vágom, majd minden felaprított hozzávalót: a murkot, a hagymát, a káposztát, a szalonnát, az almát és a sajtot a palacsintatésztához kavarok. Ízlés szerint sózom, borsózom. A sózással vigyázni kell, ugyanis a szalonna eleve becsületes sótartalommal rendelkezik.
Olajjal kikent serpenyőben, közepes lángon, kisebb palacsintákat sütök. A tűz ereje is nagyon fontos a palacsintánál. Ha túl erős a láng, kívül megég, belül meg nyers marad.
Így született meg a gazdag „Kriza-palacsinta”. A társaság értékelte az ízletes meglepetést, egyik volt egyetemi oktatóm, elégedett kóstolgatás közepette, a kávészünetben megkérdezte, kóstoltam-e a palacsintát – én pedig büszkén vállaltam szerzői mivoltomat. Hogy ne hazudjak, kritikát is kapott a palacsinta, egyik kutató kolléga nehezményezte, hogy nincs húsmentes változat. Megindokoltam, hogy az ünnepi mivoltáért került bele a szalonna, hogy valódi gazdag palacsintával ünnepeljük az eseményt, mivel elődeink is ezt tették volna. Gyorsan érkezett a frappáns válasz: „De böjtnek idején?” Megtanultam, néprajzossal az ember lánya nem áll le vitatkozni, legközelebb húsmentes változatot is fogok készíteni. Jó tanácsként elmondhatom azért, hogy ha bárki húsmentesen szeretné ezt a palacsintát elkészíteni, csupán annyi a teendője, hogy a szalonnát kihagyja belőle, és a káposztát néhány evőkanál olajon megdinszteli. Úgyis isteni finom lesz!
Boldog évfordulót, hosszú életet és további eredményes munkát kívánok a Kriza János Néprajzi Társaságnak!
